h i r d e t é s

Nettó 2 forintos béremelést kapott az ápoló

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Nettó 2 forintos béremelést kapott az ápoló

2018. február 22. - 07:18

A csalódott egészségügyi dolgozó a Hír TV Online-nak juttatta el az átutalást igazoló fotót.

Most, február elején még azt a bért kapják meg, ami megemelkedett tavaly, 2017 novemberében. A bérkülönbözetet, az emelés összegét egy külön utalással fogják megkapni február 20-án. És aztán márciusban már, és attól kezdve – természetesen a következő béremelésig – folyamatosan kapják az emelt bérüket

– közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere januárban. 

Az Uzsoki Utcai Kórházban dolgozó olvasónk a miniszter ígéretének megfelelően kedden meg is kapta az említett bérkülönbözetet, nettó 2 forintot. (hirtv.hu)