A magyar kormány az EU-ban utolsóként állapodott meg a helyreállítási tervről, a kohéziós pénzek több mint fele befagyasztásra kerül, az uniós támogatások nagyobb részének kifizetése pedig csak az EU szabta feltételek teljesítése esetén történhet meg, addig pedig az Európai Bizottság folyamatos nyomás alatt tarthatja az Orbán-kormányt. Még akkor is igaz ez, ha a magyar kormány sikerként igyekszik kommunikálni a külpolitikáját, és ha a magyar miniszterelnök nemzetközi imázsa karakteresebb elődeiénél. Ezt az ellentmondásos folyamatot és az Orbán-rezsim befolyásépítésének sajátosságait elemzi a Political Capital és a Heinrich Böll Alapítvány együttműködésében készült friss tanulmány. 

A nemzetközi befolyásépítés legitim cél, amellyel minden nemzet él, hogy bővítse mozgásterét, és érvényesítse politikai, biztonsági, illetve gazdasági érdekeit. Az orbáni befolyásépítésnek ugyanakkor számos, a demokratikus országoktól eltérő sajátossága van. A legfontosabb, hogy a nemzetközi építkezés stratégiai célja a hazai politikai rendszer hosszú távú fennmaradásának biztosítása azáltal, hogy a kormányzat számára megfelelő külpolitikai környezetet próbál teremteni, és ellensúlyozza a jogállam leépítése, valamint a rendszerszintű korrupció miatti kritikákat és eljárásokat. 

További sajátosság, hogy a befolyásépítés nem intézményekhez, hanem érdek- és ideológiai alapon kiválasztott pártokhoz, politikai szereplőkhöz kötődik. Az Orbán-rezsim külföldi partnerei a „szuverenista”, „homogenista”, demokratikus értékekkel gyakran szembenálló, zárt társadalmat hirdető, autokrata aspirációkkal is rendelkező szereplők, az európai radikális populista és szélsőjobboldaltól Donald Trumpon, a brazil Jair Bolsonaron, a szerb Aleksandar Vučićon át egészen Vlagyimir Putyinig, sőt, Kínáig. A befolyásépítés magyar főszereplői pedig az Orbán-rezsim prominens politikusai (pl. Orbán Viktor, Novák Katalin, Orbán Balázs, Varga Judit, Szijjártó Péter), a kormányzat által szervezett „civil szervezetek” (GONGO-k) és „think tankek” (pl. Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, Alapjogokért Központ, Mathias Corvinus Collegium), valamint üzleti közvetítőemberek. 

A politikai befolyásépítés fő eszközei az ideológia alapú befolyásépítés, a médiabefolyás-építés és a gazdaságibefolyás-építés. Míg az első főleg az EU-ban és az USA-ban, de a Nyugat-Balkánon is jellemző, a második és a harmadik elsősorban a Nyugat-Balkánon, a határon túli magyar közösségekben és a szomszédos országokban figyelhető meg. 

Az Orbán-rezsim konszolidálhatatlan, hiszen azzal saját alapjait számolná fel (korrupció, információ kontrollja, pártérdekekre szabott jogszabályok és intézmények), ezért nemzetközi és uniós szinten is kényszerpályán mozog. Kisodródott az európai és globális fősodorból, és mivel nem térhet oda vissza, célja a politikai és kulturális hegemóniaváltás, amelyet az európai és amerikai populista radikális jobboldali és szélsőjobboldali pártok segítségével kíván elérni, egyelőre sikertelenül. A diplomáciában jórészt blokkolással, vétókkal igyekszik érvényesíteni a rezsim fennmaradását szolgáló érdekeit. Ezzel azonban épp az általa hirdetett nemzetállami szuverenitást gyengíti, hiszen a többségi döntéshozatal irányába mozdítja az európai integráció működését, ahogy az látszott az Ukrajnának szánt uniós hitel ügyében is. 

A magyar kormány saját szövetségi rendszerén belüli pozíciójának komoly megrendülését az orosz-ukrán háborúban elfoglalt kormányzati álláspont okozta, amely olyan külpolitikai kudarcnak tűnik, ami már az elmúlt években kiépített nemzetközi kapcsolatokat és befolyást is veszélyezteti (lásd például a lengyel-magyar viszony alakulását vagy a V4 állapotát). 

A Political Capital a Heinrich Böll Alapítvánnyal közös projektjének keretében készült tanulmánya teljes terjedelmében elérhető itt (pdf, 0,8MB). 

„A pártért vagy a nemzetért? – Mérlegen a magyar befolyásépítés” című podcastünk itt hallgatható meg. Résztvevők: Magyari Péter, a 444 újságírója, Zalán Eszter, az EUobserver újságírója, Hunyadi Bulcsú, a Political Capital vezető elemzője.