h i r d e t é s

Októberben is nőtt az építőipari cégek száma

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Októberben is nőtt az építőipari cégek száma

2018. november 29. - 09:10

 

Ősszel sem lassítanak az építőipari vállalkozók, 30 százalékkal több az új, mint a megszűnő cég, ami már a 2000-es évek elején regisztrált növekedési arányokat idézi.

Illusztráció: MTI

2018 októberében 423 építőipari cégalapítás mellett 326 cégtörlés történt, ezzel a hazai ágazatok közül egyedülállóan már 1 éve folyamatosan növekszik a szektorban lévő cégek száma

– mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató szakértője. Az építőipari cégek száma október végén 51 ezer körül volt, ami ugyan csak 1,5 százalékkal magasabb az 1 évvel korábbi értéknél, de az érték valójában igenis rendkívüli, hiszen ezt az eredményt folyamatos növekedéssel sikerült elérnie az ágazatnak egy folyamatosan zsugorodó hazai cégvilágban.

Hasítanak az egyéni vállalkozók is

Az ágazatban az egyéni vállalkozók száma ennél is dinamikusabban növekszik. 2018 első 10 napjában 9100 építőipari egyéni vállalkozó kezdte meg tevékenységét, ezzel az ágazatban működő egyéni vállalkozók száma meghaladja a 45 ezret.

Növekvő termelés és infláció

A növekedési számok egyértelműen az építőipari termelés növekedésének lendületéből fakadnak. Szeptemberben az építőipari termelés 25 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket, de 2018 minden hónapjában hasonló növekedési számokat regisztrált a KSH. 

A magas keresletet azonban nem tudja kiszolgálni teljes egészében a szektor fejlődése, egy év alatt 9,9 százalékos árnövekedést produkált az ágazat, ami egyértelmű jele a túlfűtöttségnek.

Veszélyek

A túlfűtöttség különösen veszélyes lehet, ha hozzávesszük, hogy a szektor jelentős része likviditási problémákkal küzd.

A kormányzati ösztönzők esetleges visszaesése, vagy egy potenciális globális gazdasági hullámvölgy könnyen kártyavárként döntheti össze a szereplők jelentős részét

– hívja fel a figyelmet a veszélyekre az Opten szekértője. Csak 2018 októberében 690 cég ellen indult valamilyen végrehajtási eljárás, tehát egyes cégek még ebben a túlfűtött környezetben sem tudnak megfelelő anyagi háttérrel működni. 

A cégek 25 százaléka még mindig felszámolási eljárás megindítás következtében szűnik meg, azaz a kifizetetlen számlákból sok esetben következik direkt módon a cég megszűnése. A szállítási láncból kieső, tartozásokat hátrahagyó cégek pedig sok partnercéget is veszélyeztetnek környezetükben.

Magas cégfluktuáció

A törölt cégek sok esetben új formában szinte azonnal piacra lépnek. Az új szereplők közel 80 százaléka valamilyen módon korábbi cégekhez köthető. A cégek cserélődése tehát inkább csak technikai jellegű változást jelent, mint valódi megtisztulást.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) októberi értéke az építőiparban átlagosan 17-18 százalék körül mozgott. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Vas, Fejér és Tolna megyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye produkálta.

 


 

h i r d e t é s