h i r d e t é s

Összezárnak a diktátorok

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Összezárnak a diktátorok

2020. augusztus 12. - 11:05

 

Egymást támogatják azok az európai politikai vezetők, akik örökös elnöki címre pályáznak. Önös érdekekből közben olyan döntéseket hoznak, amivel hazájuk, de akár a hagyományos világrend stabilitását fenyegetik.

Fotó: Orbán Viktor Facebook oldala

Winston Churchill egyik sokszor idézett mondása szerint a demokráciánál nincs vesződségesebb politikai rendszer, de nem találtak ki jobbat nála. A brit kormányfő egy másik alkalommal pedig úgy fogalmazott, a demokrácia ellen az a legjobb érv, ha egy politikus öt percet beszél a választóval. Manapság mintha egyre több országban akarnának rácáfolni az egykori brit miniszterelnök mondataira. Bár az egyes vezetők megtartják a választásokat, eleve olyan körülményeket teremtenek, hogy azt még a legnagyobb jóindulattal sem lehet sem szabadnak, sem demokratikusnak nevezni. Közben ezek a vezetők a választókkal sem beszélnek már, mert buborékban élnek, belbiztonsági apparátusuk tartja őket és klientúrájukat a hatalomban, így fittyet hánynak a társadalom igényeire. Tapasztalataik szerint a hatalom brutális eszközeivel el lehet hallgattatni azokat, akik a rezsimet bírálják, a pénzügyi eszközök megvonásával és beépített emberekkel pedig az ellenzéket is meg lehet osztani.

Európában mind több olyan vezető bukkan fel, aki rafinált eszközökkel építi ki hatalmát, s törekszik arra, hogy mindörökre hazája élén maradjon. Ha úgy vesszük, ebből a szempontból még korrektebb volt Joszip Broz Tito megoldása, akit 1974-ben Jugoszlávia örökös elnökének neveztek ki. Tito nem törekedett arra, hogy a hatalmat felesleges, demokratikusnak álcázott választásokkal legitimálja. Ettől függetlenül a Nyugat benne bízott és a szintén 1974-ben megszületett alkotmány révén olyan jogokat biztosított a nemzeti kisebbségeknek, amelyeket egyes uniós tagországok is megirigyelhetnének.

Azért is lehet az a benyomásunk, hogy a hibrid, a demokráciának álcázott diktatúrát alkalmazó kormányzási forma mintha egyre több hívet toborozna a világban, mert ezek a vezetők összezárnak. A mai viszonyokat nagyon is híven jellemzi, hogy Alekszander Lukasenko fehérorosz elnök „újraválasztásához” elsőként Hszi Csin-ping kínai elnök gratulált, majd csatlakozott hozzá Vlagyimir Putyin orosz, később pedig Recep Tayyip Erdogan török elnök. Ugyan mindhárman pontosan tudták, hogy egy egészen pimasz módon elcsalt voksolásról van szó, aminek a célja legfeljebb az lehetett, hogy a fehéroroszok „atyja” még szorosabbra vonja a gyeplőt, még jobban terrorizálja a lakosságot a várhatóan egyre súlyosbodó gazdasági helyzet miatt, mégis deklarálták a diktátor hatalmának kiterjesztését, a terror uralmának meghosszabbítását. Igaz, álszentség is lett volna éppen tőlük számon kérni máson a demokráciát.

Hszi Csin-ping alatt tragikussá vált az emberi jogi helyzet Kínában, 2018-ban eltörölte az elnökök számára Mao Ce-tung óta előírt két mandátumot, így örökre hazája államfője maradhat. A nemrégiben elfogadott hongkongi nemzetbiztonsági törvénnyel pedig felrúgta az „egy ország – két rendszer” elvét, ami 50 évig biztosított volna különjogokat az addig brit fennhatóság alatt lévő városnak.

Vlagyimir Putyin sem tartozik a nemzetközi megállapodások, szerződések, de akár egy másik ország területi integritásának nagy tisztelői közé, amit a Krím félsziget 2014-es lerohanása (az Ukrajnától való elszakadást úgynevezett referendummal deklarálták), majd a kelet-ukrajnai események is igazolnak. Az orosz elnök Lukasenkóhoz hasonlóan díszletként tekint hazája polgáraira, amit a július elején zárult, úgynevezett referendum is bizonyít. Az alkotmánymódosítás értelmében az alaptörvényből kivették azt a passzust, miszerint egy elnök legfeljebb két egymást követő ciklusban maradhat államfő. Putyin ugyan Hszi Csin-pinggel ellentétben nem deklarálta, hogy örökre Oroszország elnöke maradjon, ügyel arra, hogy a féldiktatúrát demokratikus mázzal vonja be, de a cél ez esetben is ugyanaz: sosem akarja kiengedni a kezéből a gyeplőt. 

Törökországban szintén rendeznek választásokat, s némi meglepetésre a tavalyi önkormányzati voksolás eredményét nem másították meg. Igaz, mondvacsinált indokkal pótvizsgára kötelezték Isztambulban az ellenzéki Ekrem Imamoglut, akit aztán földcsuszamlásszerű eredménnyel választottak meg a metropolisz polgármesterének. Ugyanakkor Erdogan is csúfot űz a demokráciából, elhallgattatja a kritikus sajtót, támadást intéz a közösségi médiák ellen, börtönbe záratja az újságírókat a szabadságjogokat semmibe vevő terrorizmus elleni törvény alapján, s mindent elkövet azért, hogy ellehetetlenítse az ellenzéki polgármesterek munkáját. 

S akkor még nem szóltunk Benjamin Netanjahu izraeli elnökről. Bár Izrael demokrácia, a miniszterelnök minden nemtelen eszközt képes bevetni, hogy hatalmon maradjon és elkerülje a börtönt.

Az említett politikai vezetők olyan korban vannak, amikor már gondolniuk kell politikai örökségükre is. Csakhogy eközben visszafordíthatatlan döntéseket hoznak, amelyekkel a világ rendjét is veszélyeztetik.

Bár Lukasenko rendre „demokratikus” választást rendez, valójában az észak-koreai dinasztikus rendszert kívánja meghonosítani, hiszen nem is tagadja, hogy utódának fiát, Nyikolajt, azaz „Kolját” akarja megtenni, aki augusztus végén tölti be 16. születésnapját. Talán a jugoszláv minta is a fejében motoszkálhat, hiszen Jugoszlávia halálát az is okozta, hogy Tito nem gondoskodott az utódlásáról. Lukasenko politikai szempontból halhatatlanná akar válni, e célja érdekében mindenkin átgázol. A fehérorosz elnök már 26 éve van a hatalomban. De a többiek is politikai matuzsálemnek számítanak. Vlagyimir Putyin már 20 éve államfő, illetve kormányfő, Erdogan még „csak” 17 éve, Hszi Csin-ping hozzájuk képest politikai zöldfülűnek számít hét éve tartó elnökségével. De mindannyian hasonló korúak, 66-67 évesek. Netanjahu 3 évvel fiatalabb, ám ő sem számít tapasztalatlannak a politikában: 14 éve áll az izraeli kormány élén.

Halhatatlanná válásukért nagy árat kell fizetnie a világnak, mert helyrehozhatatlan károkat okoznak. A halhatatlanná válás jegyében fogant Erdogannak az a döntése, melynek értelmében az ENSZ és egyes országok tiltakozására fittyet hányva júliusban elrendelte a világhírű Hagia Sophia mecsetté alakítását, amely kilenc évszázadon keresztül a keresztények legfontosabb temploma volt. Törökországban a lakosság 70 százaléka támogatta ezt a lépést, bár azzal talán nem számolt a török elnök, hogy a túlnyomó többség úgy nyilatkozott, mindez nem befolyásolja abban, egy választáson kire adja a voksát. De azt elérte Erdogan, hogy ha egyszer megbuktatnák is, nagyon kicsi az esély arra, hogy ezt a döntését bárki képes legyen visszavonni. Senki sem vállalná, hogy magára haragítsa az iszlám szavazókat.

Ugyanez a helyzet a Krímmel is. Ha az az amúgy lényegében elképzelhetetlen forgatókönyv valósulna meg Oroszországban, hogy Putyint egy olyan politikus követné, aki számára a nyugati demokratikus berendezkedés a minta, ez esetben is kizárható, hogy elrendelné a félsziget visszaszolgáltatását Ukrajnának, hiszen egy ilyen döntéssel politikai szempontból saját halálos ítéletét írná alá. Oroszországban ugyanis máig ható nemzeti traumát okozott az 1917-es és az 1991-es területvesztés. Netanjahu a megszállt ciszjordániai területek annektálásával kíván halhatatlanná válni. Különbség azonban, hogy ő egy ilyen lépést nem merne megtenni az Egyesült Államok jóváhagyása nélkül. Ugyanakkor ha mégis elvenné a palesztinoktól ezeket a területeket, bárki követné is a kormányfői tisztségben, ezt a döntést nem semmisítené meg, hasonló okokból. Az ott élő izraeli telepesek sosem lennének hajlandóak elköltözni onnan.

Könnyen lehet, hogy Winston Churchill elszörnyedne, ha azt látná, manapság merre halad a világ. A nyugati típusú demokrácia már nem vonzó, Közép-Európában és a Balkán egyes részein különösen nem, térségük mind több országában a diktátorok jól bevált, a demokráciát aláásó módszereit alkalmazzák. Bár egy uniós tagországban azért nem uralkodhatnak fehéroroszországi állapotok, itt is beindíthatnak visszafordíthatatlan folyamatokat például azzal, hogy kormánypropagandával megmérgezik az emberek lelkét és tudatát, mélyítik a társadalmi megosztottságot.

Rónay Tamás / nepszava.hu


 

h i r d e t é s