A Huawei legújabb zászlóshajó készülékeit, a P40-et, a P40 Pro-t és a P40 Pro+-t választották a legjobb fotózási képességekkel rendelkező okostelefonoknak (Best Photo Smartphone) az idei TIPA Awards díjátadón.
A Roszatom mérnöki divízióját képező ASZE Mérnöki Vállalat főtervezésével és fővállalkozói kivitelezésében megvalósuló Belorusz Atomerőmű 1-es blokkján sikerrel zárult az egység beindításához szükséges teszt egyik legjelentősebb és legnagyobb léptékű szakasza, a melegjáratás.
Tizenkét év alatt 2,16 Celsius-fokkal emelkedett a folyótorkolatok vízének hőmérséklete a délkelet-ausztráliai Új-Dél-Wales állam partvonala mentén - derült ki a Sydney-i Egyetem kutatóinak tanulmányából.
Európa vezető egészségügyi innovációs hálózata egy olyan „együttműködési platformot” indított, amely lehetőséget biztosít a feltalálóknak, kutatóknak, egészségügyi szakértőknek és szervezeteknek, hogy nemzetközi kapcsolatokat létesítsenek a koronavírus elleni harc során.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nincs bizonyíték arra, hogy a tuberkulózis ellen gyermekkorban beadott védőoltás (BCG) megvédené az embereket a Covid-19 nevű vírussal szemben - olvasható kedden a szakosított ENSZ-szervezet honlapján.
A TVEL, a Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó vállalatának Központi Technológiai Tervezőintézete megbízást kapott a Szibériai Közös használatú Kör Fotonforrás Központ, angol elnevezéssel Center of Common Use – Siberian Circular Photon Source, az úgynevezett SKIF-projekt megtervezésére.
A NASA az eredeti, híressé vált, a Sas-köd egyik részletéről készült képet 1995-ben tette közzé a Teremtés Oszlopai címmel. A most nyilvánossá tett kép azonban még gyönyörűbb: a híres oszlopok immár infravörös fényben láthatóak.
Hat, kritikus állapotban lévő koronavírusban szenvedő izraeli beteget kezeltek a Pluristem cég placenta alapú sejtterápiás termékével és mindannyian életben maradtak, a Haifa székhelyű cég előzetes adatai alapján.
Európában elsőként a Pécsi Tudományegyetem (PTE) virológiai munkacsoportjának szakemberei izolálták a koronavírust egy beteg székletmintájából - tájékoztatta Jakab Ferenc professzor, a miniszterelnök által korábban felállított koronavírus-kutató akciócsoport vezetője szerdán az MTI-t.
Bemutatkozott a nagyközönségnek a koronavírus okozta társadalmi és gazdasági problémák enyhítésére és kezelésére szervezett informatikai versenyen a magyar tulajdonban lévő és kizárólag magyar fejlesztőket foglalkoztató Organic elektronikus fizetési megoldása.