h i r d e t é s

Robbant a béremelési bomba: százszámra helyezik letétbe a felmondásukat a BKV-sok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Robbant a béremelési bomba: százszámra helyezik letétbe a felmondásukat a BKV-sok

2017. március 11. - 11:48

Százszámra helyezik letétbe a felmondásukat a BKV-sok - közölte az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ). Mivel az országban általános a munkaerőhiány, az emberek egyre kevésbé tartanak attól, hogy munka nélkül maradnak - írja a Napi.hu.

Forrás: napi.hu

A szakszervezet szerint a BKV-sok megelégelték, hogy ők még csak ígéretet sem kapnak a fizetésemelésre, miközben az állami cégeknél megkezdődhet az a program, amelynek eredményeként 3 év alatt összesen 30 százalékkal emelik a béreket.

A szervezet közleménye szerint az EKSZ pénteken kezdődött akciójának híre futótűzként terjedt a cégen belül, s már az első nap végére több százan kitöltötték és aláírták a felmondási nyomtatványt, amelyet a járművezetők és karbantartók egy hónap múlva élesíthetnek be.

A szakszervezet szerint az emberek egyre kevésbé tartanak attól, hogy munka nélkül maradnak, mivel az országban általános a munkaerőhiány.

Az érdekvédelmi szervezet emlékeztet: pár nappal ezelőtt még "csak" forgalomlassító akciósorozatot helyezett kilátásba az EKSZ arra az esetre, ha a BKV vezetése a hét nap leteltével sem kezd érdemi tárgyalásokat a béremelésről, s nem tesz konkrét ajánlatot a várható mértékre. Még a fele sem telt el a kitűzött türelmi időnek, amikor kiderült, a kormány engedélyezte az állami tulajdonú cégeknek ígért béremelés végrehajtását, így hamarosan elkezdődhet a kifizetés.

Ettől robbant a bomba a BKV-nál

- mondta Nemes Gábor, az EKSZ elnöke, hiszen az önkormányzati cégeknél még csak érdemi tárgyalást sem lehetett kezdeni a százalékokról.

Óriási a feszültség

A szakszervezet szerint a BKV-s munkavállalók körében óriási a feszültség, sokan azonnal sztrájkba lépnének, ám a sztrájktörvény miatt majdnem lehetetlen hatásos, erős nyomásgyakorlásra alkalmas munkabeszüntetést szervezni.

A pénteken indult akció, azaz a felmondólevelek kitöltése és letétbe helyezése viszont olyan mértékben felgyorsult, ami még a szakszervezetet is meglepte.

A súlyos létszámhiánnyal küzdő állami cégeknél - így a MÁV-nál és a Volánnál is - jelentősen emelik a béreket. Nemes szerint a munkavállalók abban bíznak, hogy ezek a társaságok felszippanthatják a BKV-tól menekülőket.

napi.hu