h i r d e t é s

Rogán szerint napirenden lesz Magyarország kizárása az EU-ból

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Rogán szerint napirenden lesz Magyarország kizárása az EU-ból

2015. október 04. - 09:01
0 komment

Rogán Antal úgy tudja, az európai liberálisok kezdeményezni akarják Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését.

A kormányfő politikai kabinetfőnöke szerint az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az EU-ból - írja a VS. Rogán Antal a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorban azt mondta, a javaslat mögött az áll, „a bevándorláspárti liberálisok nem értenek egyet azzal, hogy Magyarország úgy döntött, meg kell védeni Európa és Magyarország határait”.

Rogán Antal hangsúlyozta: az európaiak többsége érzi a bevándorlás veszélyeit, látja az együttélési nehézségeket, az Európai Unió azonban nem tud mit kezdeni a bevándorlókkal, „a bevándorláspárti európai bevándorláspolitika megbukott”.

Rogán Antal a műsorban nem fukarkodott az Orbán Viktornak címzett dicséretekkel. Többek között azt mondta, a „sokszor káosznak tűnő európai véleményklímában” üdítő hang Orbán Viktor higgadt, nyugodt véleménye, amely szerint először az európai határokat kell megvédeni, mert onnantól kezdve a kontinens ura a helyzetnek, maga döntheti el, hogy kit enged be és kit nem.

A kabinetfőnök – a hamarosan felálló Miniszterelnöki Kabinetiroda leendő vezetője – az Egyesült Államok és Mexikó határán épített amerikai kerítésről is beszélt, jelezve, hogy azzal a mexikói bevándorlók tömegeit akarják visszatartani. „Miközben Európa egy sok százezres, sőt milliós nagyságrendű bevándorló tömeggel küszködik, aközben az Egyesült Államok éves kvótaként valahol 80-100 ezer ember közötti mennyiséget fogad be” – hívta fel a figyelmet Rogán Antal, aki mindezt úgy kommentálta: Amerika tisztában van azzal, nem szabad megengedni, hogy bevándorlók öntsék el az országukat. Ők nagyon szigorúan és határozottan képviselik az amerikai emberek érdekeit, „ezt kell tenni Európában az európai kormányoknak is”.

 

vs.hu (Címlap: Fotó: MTI/MTVA / Illyés Tibor)