h i r d e t é s

Súlyos vádak Orbán és Szijjártó ellen – Kemény szavak a Hír Tv-ben

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Súlyos vádak Orbán és Szijjártó ellen – Kemény szavak a Hír Tv-ben

2015. március 29. - 20:04
0 komment

Szanyi börtönbe záratná a miniszterelököt.

Az MSZP elnöke csütörtökön lemondásra, vagy önmaga elleni bizalmi szavazás kezdeményezésére szólította fel a miniszterelnököt, Szanyi Tibor viszont a Hír Tv mai műsorának felvételén a kormányfő őrizetbe vételét szorgalmazta.

„Haladéktalanul vegyék őrizetbe Orbán Viktort, és a mit tudom én, az illetékes kormánytagokat, mondjuk, Szijjártó Pétert” – követelte a Ring című műsor stúdiójában az MSZP-s európai parlamenti képviselő.

A műsorvezető kérdésére – „Milyen jogi alapon szólítana fel erre bárkit?” – Szanyi azt felelte: „A bennfentes információval való, bármilyen értelemben való kereskedés vagy visszaélés vagy annak a használata, ez minden civil polgári rend szerint azonnali letartóztatással jár.”

Mint ismert: az LMP, az MSZP, a Párbeszéd Magyarországért (PM), az Együtt és a Magyar Liberális Párt vezető tisztségviselőinek csütörtöki egyeztetése után Tóbiás József a kormányfő lemondását szorgalmazta; „de minimum bizalmi szavazást kellene kérnie” – fogalmazott az MSZP elnök-frakcióvezetője. Emellett érvelt a PM-s Szabó Tímea is, aki jelezte: ha ez nem történik meg, akkor kezdeményezni fogja az Országgyűlés feloszlatását.

A beszélgetés idézett részlete ide kattintva nézhető meg >>>

 

valasz.hu