Száznál is több embert ölhetett meg, mégis szabadlábon van
A Dexter című bűnügyi sorozat történeteit nézve sokszor jutott eszünkbe, hogy igen élénk volt a készítők fantázája, aztán megtudtuk, hogy a hidegvérű gyilkos tényleg létezik – és ma már szabad ember.
Pedro Rodrigues Filhónak hívják azt a brazil sorozatgyilkost, akinek története a rendkívül népszerű Dexter sorozatot is „inspirálta”. A Pedrinho Matador és a Killer Pete beceneveket ragasztották rá az évek során, és legalább 71 gyilkosság esetében bizonyítottak be, hogy ő volt az elkövető. Tetteiért 400 év börtönre ítélték. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, hogy jutott el idáig!
Pedro Rodrigues Filho 1954. június 17-én született, és Brazília minden idők legbrutálisabb gyilkosa lett belőle. Az apját, aki a helyi iskolában dolgozott biztonsági őrként, rendkívül vehemens és erőszakos embernek ismerték, aki még várandós feleségét is bántalmazta. Kegyetlensége következtében Pedro kisebb fejsérülésekkel jött világra. Soha nem járt iskolába, helyette már egészen fiatalon munkát vállalt: egy helyi vágóhídon dolgozott, és itt érzett először olthatatlan vágyat arra, hogy öljön.
Az első gyilkosságok
Amikor 14 éves volt, városuk polgármestere rálőtt az apjára, mert azzal vádolták, hogy lopott az iskola menzájáról. Túlélte a támadást, fia azonban így is bosszút forralt, és elkövette élete első két gyilkosságát. Eltette láb alól a városatyát, és kivégezte azt a férfit is, aki gyanúba keverte az apját. Tette után egy szomszédos kisvárosba költözött, és folytatta, amit otthon elkezdett: először drogfutárokat mészárolt le, majd maga is bekapcsolódott a kábítószer-kereskedelembe.
Fiatalon kötött házasságot, szerelmét, Maria Aparecida Olimpiát azonban nem sokkal később, terhessége hetedik hónapjában megölték. Ebben az időszakban több mint egy tucat emberrel számolt le bosszúból: mindegyiküket elrabolta, és addig kínozta, míg ki nem szedte belőlük, amit tudni akart – így szerzett információkat az újabb áldozatairól.
Miután Pedro tudomására jutott, hogy az apja egy veszekedés során 21 késszúrással megölte az édesanyját, bosszút forralt, aminek beteljesülésére nem kellett hosszan várni: brutális módon kioltotta az apja életét. A pontos dátumot homály fedi, az azonban biztos, hogy Pedro lánytestvére titokzatos körülmények között, ismeretlen tettes által elkövetett gyilkosság áldozataként vesztette életét.
Börtönben töltött évek
Az igazi Dextert 1973. május 24-én tartóztatták le először, és innentől kezdve élete jelentős részét a Sao Pauló-i Araraquara börtönben töltötte. Hiába került rács mögé, a gyilkossággal nem hagyott fel: megkéselt és lefejezett egy rabot, akiről azt feltételezte, hogy köze van a testvére halálához. Egy alkalommal 5 fogvatartott akart rajta bosszút állni – körbevették, és megfenyegették, ő azonban mindegyiküket a halálba küldte. Egy szobatársának is búcsút kellett mondania az élettől csak azért, mert túl hangosan horkolt éjszakánként.
Összesen 47 embert ölt meg bebörtönzése során. Bal karjára egy olyan tetoválást varratott, ami azt hirdeti: „Örömmel ölök.” Nem meglepő, hogy egy 1982-es átfogó pszichológiai vizsgálat során a szakértők több komoly lelki problémát találtak, és hivatalosan is pszichopatának nyilvánították.
Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy átszállítsák egy másik börtönbe, ahol szigorúbban fogták a rabokat. Itt soha többé nem kapott cellatársat, és két fegyőr figyelte minden mozzanatát. Ideje nagy részét testedzéssel töltötte, aminek hamarosan meg is lett a szemmel látható eredménye.
„Sosem öltem gyerekeket”
2003-ban újabb tárgyalásra került sor, ahol bevallotta, hogy összesen több mint 100 haláleset kötődik a nevéhez, amelyek közül 71-et tudtak rábizonyítani, a többi esetben csak feltételezett gyilkosként emlegetik. Ebben az évben interjút adott az Época magazinnak, ahol a következőket mondta: „Azok az emberek félnek tőlem, akik nem értik, kiket gyilkolok meg. Sosem öltem gyerekeket vagy nőket, de olyan apákat sem, akik jól bánnak a családjukkal.”
Összesen 400 év börtönbüntetést szabtak ki rá, a brazil törvények azonban tiltják, hogy egy elkövető 30 évnél több időt töltsön rácsok mögött. 2007. április 24-én szabadlábra került, ám 3 évvel később ismét letartóztatták (emberrablással és emberöléssel vádolták). 2018-ban került újra szabadlábra, Brazíliában nagy népszerűség övezi sajátos igazságszolgáltatási módszerei miatt…
Egy tavaly májusi beszélgetésben így foglalta össze „bűnözői karrierjének” lényegét: „Senkit sem öltem meg előzmények nélkül. Miért is kellett volna bántanom bárkit, aki nem ártott nekem vagy valaki másnak? Mindig valami komoly dolognak kellett történnie ahhoz, hogy valakit meggyilkoljak” – magyarázta a magyarázhatatlan.
Az amerikai Dexter sorozatot részben az ő élete inspirálta… (lefotochehannosegnatounepoca.it) / marieclaire.hu