Köztudott, hogy népességünk irdatlan mértékben csökken, mert nem hajlandó szaporodni a magyar, aki meg hajlandó az inkább egy biztonságosabb országban teszi azt meg nem beszélve elmenekült honfitársainkról, akik már nem súlyos gyomorgörccsel vagy napi hányingerrel ébrednek mindennap.

A nyilvánvaló materiális okok helyett, azonban egy olyan dologra szeretnénk kitérni ami messze túl mutathat a megfejtést keresve. Klasszikust idézve, már drága öreg Arany Jánosunk is megmondta a frankót „Ne szülj rabot te szűz, anya ne szoptass csecsemőt” reméljük nem fogunk odáig süllyedni, hogy irány a máglyára, ha a társadalmi nyomásnak ellenállva még sem fogunk kötélnek állni, helyesebben nem fogjuk virgácsainkat szétfeszíteni (amire példa Ceauşescu Romániájában példa is volt). A „csak azért sem” magatartás, nem e nők önzőségének netovábbja, elég egészséges elmére vall, ha nem a vakvilágba, hanem gondosan, és jól megalapozott anyagi háttérrel szeretne valaki családot alapítani. De persze a mai értelemben a családalapítás is elég szűklátókörűen értetendő, legalábbis is a „minta keresztény” Ugaron.

Be kéne látni, hogy a szülés nem parancsra működik, és ami fontosabb előtte nem ártana lasszóval befogni egy mént sem hogy biológiai értelemben létrejöjjön a produktum, ám önként felelősséget vállaló egyedek száma a nullához konvergál. Kérdés: Vállaljon nő egyedül gyereket, karrierjét is félredobva, a mai magyar társadalomban? Vannak példák erre is, hogy működhet, de már itt megbukik a család definíciója, mi szerint csak azt tekintjük családnak ahol, apa, anya és gyerek van. Tehát a Jeanne d’Arc módjára felelősséget vállaló nő és csemetéje nem felel meg a család kategóriájának, így ne is próbálkozzon, másodhegedűsként amúgy sem felel meg családfenntartónak.

Nézzük a továbbiakat, tegyük fel mégis megvan a férfi, aki mellettünk szeretne megöregedni, és látványosan tanúk előtt bizonyítja is azt, még anyagiak is rendben vannak úgy ahogy, de van egy bökkenő nem jön a gyerek az istennek sem akar az az istenverte kölök megfoganni, vagy jön a gyerek de probléma van vele nem egészséges, minden igyekezet ellenére mozgáskorlátozott, fogyatékkal jön a világra. Egy olyan fejlett társadalomban ahová honfitársaink elszöktek még ez sem a világvége, mert emberként tekintenének az ember szellemileg, vagy mozgásban visszamaradt gyermekére, nem pedig kényszerzubbonyt adnának rá, mint ahogy a Gödi intézetben ez megtörtént.

„Egészséges fiatalok kellenek Magyarországnak” hangoztatta miniszterelnökünk, de ez azt jelenti, hogy aki beteg annak véglegesen meszeltek és még élnie se szabadna? És azért valljuk be őszintén, mindig 50% az esély arra, hogy a gyerek nem egészségesen születik. Pláne ha a genetikai kórtörténetben is akadnak nem túl hízelgő betegségek. Nem beszélve a Magyarország zárkózott voltából fakadó belterjesség kockázatáról.

De itthon ahol még az egészségesnek is inkompetens, vagy kétbalkezes, őskövület orvosok, szervezetileg és építészetileg is összeomlás előtt álló kórházak jutnának, igen csak elgondolkodtató, hogy vállaljuk-e a babaprojektet. Ahol imádkozni kell: „Te Jóságos Isten csak beteg ne legyek, se a gyerek!”, az nem éppen nevezhető biztonságos élettérnek.

Ha a gyerek, csodák csodájára mégis túl éli az első 3 év megrázkódtatásait, jön a közösségbe szoktatás, ami mára elég érdekes állami elveken alapszik, és ahogy telik az idő egyre inkább fosztják meg egyéniségétől, kreatív szemlélet alapvető készségétől, hogy beleerőltessék valami olyan furcsa világba ahol elkezdik szektásítani, gyűlöletre oktatni, kihagyva olyan fontos tantárgyakat amilyenek a természettudományok, az éppen aktuális rendszernek megfelelő történelmet oktatni ahol a szülő gutaütést kap, mert látja milyen hazugságokkal tömik tele feltétlenül jobbra érdemes csemetéje fejét, és iskolai keretek között értő felügyelet nélkül lövészeti órára viszik.

Akinek 14 évesen döntenie kell már arról, mihez akar magával kezdeni, mikor még azt sem tudja „fiú e vagy lány”, vagy épphogy csak próbálja megkeresni azt az utat hogy merre induljon és mivé szeretne válni mind emberileg mind szakmailag, de azért jó lenne még nagyokat kirándulni vele és utazni, játszani. Nem beszélve arról a tényről, hogy itthon nem a jövőre, hanem a múltra készítik fel inkább a gyerekeket, az elavult módszerek és technikai háttér csak hab a tortán, az ideológiai és tudatmódosítás a cseresznye, amivel engedelmes rabszolgákat nevelnek az állam számára.

És akkor itt vagyunk mi 30-hoz közeli, diplomás értelmes fiatalok, karrierünk küszöbén, amit nem adunk fel mert nem is adhatunk fel ha egyáltalán felmerül a gyerek vállalás gondolata. Legyen az saját vagy sem, beteg vagy egészséges, mert milliós összegeket kell előteremteni a semmiből. A szarból elég nehéz várat építeni, legalább annyira, mint életet alapozni egy teljes gazdasági, egészségügyi, oktatásügyi összeomlás és államcsőd előtt álló országban, ami nem tanul a történelmi hibáiból inkább nosztalgiázik és elköveti őket újra és újra ugyanúgy.