Alább olvashatják Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt - Liberálisok főpolgármester-jelöltjének írását a magyar drogstratégia reformjának, a kannabisz dekriminalizációjának szükségességéről, a prevenció fontosságáról a dizájner drogokkal szemben, és Tarlós István főpolgármester, valamint a Fidesz-kormány kizárólag hatósági eszközökre építő, hibás és káros gyakorlatáról.
Elvi megegyezés született a Liszt Ferenc repülőtér okozta zajterhelés ügyében, és belátható időn belül megszüntetik az éjszakai repüléseket - jelentette be a főpolgármester az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Közel 700 koncerttel 40 országban, több mint 2 millió eladott belépővel ‘THE SHOW’ az ABBA zenéjének újabb sikert hozott – most pedig a ‘THE SHOW’ az ABBA “People Need Love” című első kislemez kiadásának 45. évfordulóját ünneplik. Győrben március 25.-én, majd egy nappal később, március 26.-án Budapesten lépnek fel.
Szilárd útburkolattal látják el a budapesti földutakat egy négyéves útépítési program keretében, amelynek első körében tizenhárom kerületet érintően 8,3 milliárd forintot fordítanak a célra - jelentette be a főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A XXII. kerületi önkormányzat tegnapi ülésén az ellenzéki pártok (MSZP-DK-LMP-Jobbik) a testületben nem szereplő civilekkel és a Momentummal önálló indítványt nyújtottak be a rabszolga törvény kerületi érvényesítése ellen. A kormányzó többség az érdemi vitát nem támogatta.
Az Egészséges Budapest Program elképzelései alapján Budapest térségben is centrumokban fog koncentrálódni az érsebészeti betegellátás, ahol biztosíthatóvá válik a magas szintű technológiai háttér és a magas szakmai tudást igénylő szakembergárda.
Tarlós Istvánnak az elmúlt 10 évben sok szép ígérete volt, de annál kevesebb valósult meg belőlük. 2009-es programjában például azt tűzte ki céljául, hogy Budapesten egységes parkolási rendszert vezessen be, ez azonban a mai napig nem valósult meg.
Budapest csodaszép, csak néha egy kicsit hepehupás. Kristóf viszont kényelmesen utazik, mert az Opel aktív ülése van alatta – nagyjából erről szól az a németnyelvű reklám, amivel az autógyár a Grundland modellt igyekszik közelebb vinni a vásárlókhoz. - számolt be a 24.hu
Szabadstrand létesülhet a Római-parton, miután a III. kerületi önkormányzat képviselő-testülete döntött arról, hogy megvizsgáltatják egy római-parti szabadstrand kijelölésének és megvalósításának lehetőségét - tájékoztatta Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata pénteken az MTI-t.