„Súlyosan sérült az ősbizalom” – háborgott az ügyész, amikor perbeszédében tényleges életfogytiglanit kért a gyilkosra, aki megölte a nagyszüleit, mert nem adtak neki kölcsön. - írja a pestisracok.hu.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. szeptember 13-án 7 óra körül E. Lajos édesanyját bezárta Debrecen, Petőfi téri társasházi lakásuk egyik szobájába, a folyosón ruhaneműket gyújtott meg, majd elment otthonról. - írja a nepszava.hu.
Kúria az utolsó, negyedik esetben is fenntartotta hatályában a Debreceni Ítélőtábla jogerős ítéletét, miszerint a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóság nem sértett jogszabályt a korábban a felperesek által vitatott haszonbérleti szerződések megkötésekor - ismertette a Kúria döntését a HNP szerdán. - írja a nepszava.hu.
"A művészet épp olyan szükséglete az embernek, mint az evés és ivás" /Dosztojevszkij/
megtekintésA DK politikusának állítása szerint, magas körökből származó információi vannak arról, hogy Mészáros és Vajna az elkövetkező hónapokban - érdekeltségeiken keresztül - megszerezhetik az önkormányzati média jelentős részét. - írja a vagy.hu.