Az FAG 25 milliárd forintból megvalósult új csapágygyára 500 új munkahelyet hozott létre Debrecenben, a beruházást a magyar kormány 3,16 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatással segítette - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német Schaeffler csoporthoz tartozó vállalat új gyártócsarnokának átadó ünnepségén szerdán Debrecenben.
A folyamatos hóesés s hideg sem riasztotta el azt közel ötszáz embert, akik szombaton este részt vettek a Debrecenben szervezett demonstráción a rabszolgatörvény, a munkások kizsákmányolása a korrupció ellen, fő motívumként azt követelve, hogy Kósa Lajos és a kormány távozzon.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport karácsonykor sem feledkezik meg a cívis városban élő nehéz sorsú embertársainkról. A több éves hagyománynak megfelelően az ünnep másnapján vendégségbe hívjuk a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, az utcán élő honfitársainkat. Kis csapatunk ünnepi menüvel igyekszik, - ha csak pár órára is - szebbé tenni a Megváltó születésének ünnepét.
A fejlesztésnek köszönhetően mától már autópályán lehet eljutni Debrecenből Berettyóújfaluba, és onnan az országhatár felé a 47-es főútig. Az új szakaszokat Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Vitányi István, Hajdú- Bihar megye 4. sz. választókörzetének országgyűlési képviselője, Cseke Attila, az RMDSZ szenátora és Nagy Róbert a NIF Zrt. vezérigazgatója adták át.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport, a hónap utolsó vasárnapján ismét vendégségbe hívta a nehéz sorsú debrecenieket. Az ingyenes ételosztáson egy tál meleg ebéddel vártunk minden rászoruló embertársunkat.
Az új élet megszületése egy csodát és varázslatos időszakot hoz az érintett családokba. Az idő előtt született babák esetében azonban gyakran komoly aggodalom is társul az öröm mellé amiatt, hogy a korai érkezés veszélyeztetheti-e az újszülött egészségét, vagy legrosszabb esetben akár életét is.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport, a hónap utolsó vasárnapján - ahogyan már több éve teszi--ismét vendégségbe hívta a nehéz sorsú debrecenieket. Az ingyenes ételosztáson egy tál meleg ebéddel, friss kenyérrel vártunk minden rászorulót.
Teljes egészében közpénzből épül az az elit iskola Debrecenben, ahol az éves tandíj 2,5-5 millió forint lesz. A Debreceni Nemzetközi Iskola (International School of Debrecen) a magyar állam 3,3 milliárd forintos támogatásából építik meg, írja a 24.hu.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport, a hónap utolsó vasárnapján - ahogyan már több éve teszi--ismét vendégségbe hívta a nehéz sorsú debrecenieket. Az ingyenes ételosztáson egy tál meleg ebéddel, friss kenyérrel vártunk minden rászorulót.
Megszüntette "Kisbandi", vagyis az egykor az alvilág bankáraként emlegetett Lakatos András letartóztatását a Debreceni Ítélőtábla, és a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte bűnügyi felügyeletét - mondta az intézmény szóvivője csütörtökön az MTI-nek.
Fel fog erősödni Debrecenben a műszaki szakemberképzés, mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc műsorában. - írja a 444.hu.
Az elmúlt évek gazdaságfejlesztési sikereit koronázza meg, hogy a BMW új gyárat épít Debrecenben, és a beruházás átírja a város jövőjéről alkotott elképzeléseket - mondta Debrecen polgármestere az MTI-nek azt követően, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette az új beruházást kedden Budapesten.