Holnap Húsvét, a felnőttek nagyban készülnek, a gyerekek várják a nyuszit. Persze a koronavírus járvány miatt ez az ünnep más lesz, mint az eddigiek. Remélhetőleg elmaradnak a nagy családi összejövetelek, csendesek lesznek az utcák, az emberek a legszűkebb családi körben töltik a következő napokat.
A Tiszacsegei Halászcsárda nyolcszáznegyven adag halászlevet készített és szállított Debrecenbe a kórház dolgozóinak, így mondva nekik köszönetet a koronavírus-járvány idején nyújtott folyamatos munkájukért.
Az eddigi több, mint hetvenmilliárd mellett újabb másfél milliárd forintot fordít a kormány a debreceni BMW gyár körüli infrastrukturális beruházásokra a magyar állam költségvetésének terhére, magyarán a befizetett adók kárára – írja a merce.hu.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívja, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat. A hidegben szeretnénk egy picinyke melegséget vinni mindannyijuk életébe.
Az Egy morzsányi szeretet Debrecenben facebook csoport új kezdeményezésként ételosztással egybekötött Morzsapartira hívja a Debrecenben és környékén élő nehéz sorsú embertársainkat, kisnyugdíjasokat, gyermekeiket nehezen nevelő családokat, utcán élő felebarátainkat.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívja, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat. A hidegben szeretnénk egy picinyke melegséget vinni mindannyijuk életébe.
Égési sérüléseket szenvedett egy páciens a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház pszichiátriai osztályán január 13-án este a Cívishír információi szerint. A lap úgy tudja, a beteg haja, hálóinge és ágyneműje lángra lobbant, a tüzet zuhannyal oltották el.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete --a nagykanizsai példát követve- tavaly úgy döntött, hogy elő karácsonyt szervez óvodásoknak, iskolásoknak. Az elmúlt évben Bagaméron 50 óvodás, Debrecenben több mint kétszázan tapsoltak, nevettek, fogyasztották jóízűen a finom pizzát.
A tavalyi sikeres iskolazöldítő programja után a Procter&Gamble idén a Penny Market üzletlánccal együtt indított kampányt a környezetbarátabb iskolákért. A november 20-án zárult kampány első 3 helyezettje és vigaszdíjasa összesen 4.000.000 forint támogatást nyert, amelyet az iskolák zöldebbé tételére fordíthatnak.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívja, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat.
Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. Sajnos sok embertársunk számára az ünnep is csak egy nap a sok közül, amikor örülnek, ha enni tud a család. A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete a már hagyományos karácsony másnapi ebédosztás mellett, a tavalyi évhez hasonlóan idén is meghív, műsorral egybekötött jótékonysági pizzapartyra több száz nehéz sorsú debreceni kisiskolást, óvodást.
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport a hónap utolsó vasárnapján, október 27.-én Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívta, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat. Kis csapatunk igyekezett - ha csak pár órára is-szebbé tenni a térre érkezőknek a vasárnapját.