A HR szerepét az aktuális gazdasági helyzet döntően befolyásolja, így a jelenleg növekedési pályán lévő gazdasági környezetben a HR adminisztratív szerepköre egyre inkább eltolódik a stratégiai partnerség felé. Azaz a HR a döntési folyamatok legfelsőbb szintjére kerül – véli a K&H. A versenyhelyzet növekedése ugyanakkor operatív szinten is új, hatékonyabb eszközöket kíván a HR szakemberek részéről, amire a dolgozói igényekhez igazított, valamint a digitális HR megoldások adnak választ.
Az Opus Global Nyrt. a közvetett tulajdonában álló Mátrai Erőmű Zrt., mint a Mátrai Erőmű Bányászati Mélyépítő Kft. egyszemélyes tulajdonosának tulajdonosi jogokat gyakorló testülete kedden a kft. törzstőkéjének emeléséről döntött 250 millió forinttal 500 millió forintra - jelentette be az Opus Global szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
"Ha nem fékezzük meg a kormányt a szociális vívmányok szétverésében, akkor azután nem lesz megállás. A mai szociális válság újabb és újabb családokat, nyugdíjasokat és dolgozókat ránt majd magával. Lássuk be, hogy ez a kormány szociálisan érzéketlen, és azokat a szociális értékeket, vívmányokat, amelyeket a magyar emberek hosszú évtizedeken át felépítettek, és a rendszerváltás viharai közepette is átmentettek, most kész esztelen módon lerombolni."
A tágan értelmezett fővárosi agglomeráció és kisebb mértékben a regionális központok szűkebb környezete is vándorlási nyereségre számíthat 2051-ig, ennek következtében – az országos trendekkel dacolva – a budapesti agglomerációs gyűrű várhatóan tovább tudja növelni népességszámát, számolt be Lennert József, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Regionális Kutatások Intézetének szakértője a Területi Statisztikában megjelent cikkében. - írja a portfolio.hu.
A lakosságszámra vetített működő társas- és egyéni vállalkozások arányainak vizsgálata szerint a fővároson kívül a veszprémi megyeszékhelyen jut 100 lakosra a legtöbb működő vállalkozás – nyilatkozza Hantos Zoltán az OPTEN céginformációs szolgáltató projektmenedzsere.
Érezhetően feszült hangulatú nagygyűlést tartott a Magyar Orvosi Kamara, ami Elhalt ígéretek nyomában felütéssel hívta össze tagjait a Vasúttörténeti Parkba. - írja a 168ora.hu.
Tudják mikor lesz Magyarországon euro? 2008 január elsején. Legalábbis a szerint a 2003-as cikk szerint, amiben 16 évvel ezelőtt meghirdette az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter a hivatalos euró bevezetési céldátumot. Innen jutottunk el 2019-ig oda, hogy a jelenlegi kormánypártok még csak beszélni sem akarnak a forint ki-, és az euro bevezetéséről.
Az MSZP szerint a kormánynak több okból is érdeke a gyenge forint, ami ugyanakkor a magyar családoknak rossz, mert csökken a pénzük vásárlóértéke - mondta Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Vannak helyzetek, amikben nem lehet jó választ adni egy bizonyos kérdésre. Ezt Kósa Lajos, kormány hivatalból tartott hülyéje igazolhatja. Jelen írásunk persze nem, vagy inkább nem teljes egészében Kósa viselt dolgairól szól, arra ugyanis – képességei ismeretében – képtelennek tartjuk, bárminemű propaganda kigondolására. Nem, ezúttal a kormány bevándorlásellenes politikájának sajátosságai szúrtak szemet a Wall Street Journalnak.
Az ausztrál növényvédelmi hatóság szeptember 1-jétől május 31-ig szigorú intézkedéseket vezet be a nagy károkat okozó ázsiai márványospoloska behurcolásának megakadályozására, a lehetséges fertőző országok között Magyarország is szerepel - tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
A MÁV Zrt. 2023-ig 50 vasútállomást újít fel, a vasúttársaság a saját forrásaiból évente 4-5 milliárd forintot fordítana a munkálatokra, amelyek az épületek állapotának javítását, az utasforgalmi terek komfortosabb kialakítását szolgálják - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Magyarország gázellátása biztosított 2020-ra, még akkor is, ha nem jön létre az újabb orosz-ukrán megállapodás a gázszállításról - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a szerb energetikai és bányászati miniszterrel közös szerdai, tapolcai sajtótájékoztatóján.
A bankok felkészülnek a szigorúbb azonosítási szabályokra, de az ügyfeleknek is van teendőjük, ha szeptember 14-ike után is szeretnének online vásárolni, ekkor lép ugyanis életbe a szigorúbb ügyfélazonosítási uniós előírás. A kártyabirtokosoknak aktiválniuk kell az erős ügyfél-hitelesítést lehetővé tévő biztonsági szolgáltatásokat, amely bankonként eltérő lehet: sms-kód, QR-kód vagy egyéb üzenet.
A régiót sújtó krónikus munkaerőhiány kezelésére gyakori megoldás manapság, hogy egy vállalkozás munkaerőt biztosít egy másik részére. Nem árt azonban résen lenni az ilyen megállapodásoknál: a körülményektől függően ugyanis a NAV átminősítheti ezeket a szerződéseket, ami komoly adózási kiadásokkal járhat.