A Twin City Liner gyorskatamarán 15 éve ingázik főszezonban naponta háromszor Bécs és Pozsony között a Dunán, azóta majdnem kétmillióan utaztak vele. Jövőre akár Győrből is elérhetővé válik a 250 férőhelyes szuperhajóval a két főváros.
A Sessa Marine hajók születésének története igen jó példája annak, milyen nagyszerű is, ha találkozik az olasz vállalkozói szellem és a technológiai megközelítés. Lássuk, minek köszönhetik töretlen sikerüket, és hogyan jutottak el idáig!
A nyári balatoni hajóforgalomban a kikötések biztonságosabbá tételében már nagy hasznát veszik annak a mechanikus és navigációs rendszernek, valamint egyéb eszközöknek, amelyeket a Balaton Dock Kft. és az Előny Kft. konzorciuma fejlesztett ki európai uniós támogatással.
Súlyos környezeti katasztrófa történt Srí Lanka partjainál, egy konténerhajóból ugyanis több milliárd darab műanyag pellet szivárgott ki a tengerbe, amelyek a vízben feloldódva károsíthatják a helyi élővilágot.
Bár a vitorlás hajók a gőzmozdonyokkal vagy az ökrösszekerekkel ellentétben soha nem tűntek el teljesen, ma már főként csak sportolók, halászok, hobbivitorlázók használják őket, leszámítva azt a néhány jachtot és luxushajót, amit az érdekesség kedvéért vitorlákkal is felszereltek.
A dunakanyari körjáratához kapcsolódva két új hajójáratot indít péntektől Esztergom és Zebegény között, illetve a Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Visegrád vonalon a Mahart PassNave Kft. - jelentette be a dömösi kikötőben hétfőn tartott sajtótájékoztatón a kormányszóvivő.