Nagyjából nyolcvan járatot töröltek kedden az amszterdami Schiphol repülőtéren a nyugdíjkorhatár emelése ellen meghirdetett országos sztrájk miatt, amely komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben egész Hollandiában.
Az exit poll szerint a holland Munkapárt (PvdA) EP-listájának negyedik helyén indította a celldömölki születésű Piri Katit, aki eddig is EP-képviselő volt, korábban a Groningeni Egyetem pedagógia szakján végezte tanulmányait, később Frans Timmermans parlamenti gyakornokaként került a szocialistákhoz. - írja a merce.hu.
Az Ipsos publikálta exit pollját, amely óriási meglepetést irányoz elő: Frans Timmermans szociáldemokratái (PvdA) 18,4%-kal nyerték meg a mai voksot: mindenkit megelőzve 5 EP-helyet szereztek, a kormányzó VVD 4 helyet kapna, 14,6%-kal. - írja a merce.hu.
Kezdeti vonakodása ellenére Hollandia is csatlakozott szerdán az Európai Ügyészséghez, a következő, huszonkettedik tagállam Málta lesz, amely bennfentes források szerint akár már jövő héten beléphet.
A Fidesz visszautasítja a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) hazugságait és felfüggeszt vele minden kapcsolatot, valamint megvonja támogatását a párt jelöltjeitől, amíg nem kérnek bocsánatot - közölte a magyar kormánypárt hétfőn az MTI-vel.
Kocsis András, hágai magyar nagykövet tiltakozását fejezte ki a holland közszolgálati műsorszolgáltató alapnál (NPO), mert egy műsorban, amely Magyarországról szólt, a műsorvezető azt kérdezte a vendégétől, hogy arcon köpné-e Orbán Viktor magyar miniszterelnököt. - írja az index.hu.
Lemondott tisztségéről Halbe Zijlstra holland külügyminiszter kedden, miután komoly belpolitikai botrányt okozott, hogy elismerte, nem volt igaz azon kijelentése, miszerint 2006-ban részt vett egy Vlagyimir Putyin orosz elnök részvételével tartott találkozón.
Szijjártó Péter külügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy konzultációra hazarendelte a Hollandiába akkreditált magyar nagykövetet a holland nagykövet lapinterjúja miatt. - írja az Index
Válságcsúcsot hív össze az Európai Bizottság a szennyezett tojások miatt szeptember 26-ra az érintett országok közötti vádaskodás elcsitítására és a kialakult helyzet rendezésének megvitatására, jelentette be pénteken Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos. - írja a 24.hu.