A Microsoft ügy jelentősen felborzolta a kedélyeket Magyarországon, hiszen az elmúlt évek legnagyobb olyan korrupciós botránya ez, ahol a hatóságok meg is állapították a korrupció tényét. Ön ebben az ügyben összesen 16 beadványt nyújtott be, ebből hatot az Országgyűlésen keresztül. Ez utóbbi 6 tárgyalása ma zárult le, de mik is voltak ezek a kérdések pontosan?
Amire addig valamiért nem volt hajlandó, amíg Hadházy Ákos nem kérdezett erre rá. És ha ez nem lenne elég, a hivatal úgy állítja be, mintha Hadházy feljelentést tett volna. Mindez azt jelenti, hogy az ügyészség nem érezte egész addig szükségét vizsgálódni, amíg valaki szóvá nem tette azt.
“Microsoft-ügy, mindenki benne van!”– a legújabb korrupciós botrány részleteit magyarázó Facebook-bejegyzést tett közzé az öt éve zöld dossziéjával a cégláncolatos áfabotrányt kirobbantó Horváth András, egykori NAV-elemző, aki azóta Magyarország legismertebb közérdekű bejelentőjének számít. - írja az atlatszo.hu.
Nehéz megérteni, hogyan lehet még egyáltalán szabadlábon Orbán Viktor, nemhogy bármilyen hivatalban, nemhogy miniszterelnökként. Pályafutása során nem egy törvénytelen eset sikkadt el és maradt kivizsgálás nélkül. Ehhez pedig nem kellet más, mint egy, a – lényegében Orbánt egy személyben jelentő – párt zsebében kuksoló pártkatona, Polt Péter személyében. Azonban – és itt lenne a lényeg – e ponton megfogható lenne Orbán.
A magyar nagyvállalati vezetők 72 százaléka szerint a digitalizáció olyan forradalom az üzleti életben, ami túlmutat minden korábbi nagy változáson – derül ki a Microsoft Magyarország megbízásából készített nagyvállalati felhőkutatásból. A Bell Research által készített kutatás szerint a száz PC-nél többet használó vállalatok körében a felhős megítélése átlépett egy lélektani határon. Egyre nagyobb számú azon vezetők aránya, akik szerint a mindennapi üzleti folyamatok természetes eszköze a felhő. A megkérdezett cégek 88 százalékánál a céges rendszereket a munkatársak elérik mobil eszközökről.
Microsoft feltűnően nagy kedvezménnyel adott el szoftvert, például az Office irodai programcsomagot kisebb vállalatoknak, azok pedig ugyanezeket a termékeket jóval nagyobb áron biztosították a magyar kormányzati intézmények részére – ennek gyanúja fogalmazódott meg egyre erősebben az elmúlt hónapok során.
Az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet (SEC) is vizsgálja, hogy a Microsoft 2013-2014-ben korrupciós ügyletekbe keveredett-e Magyarországon – tudta meg a Wall Street Journal. - írja a varosikurir.hu.
A teljes államigazgatást megfertőzhette a Microsoft szoftverek közbeszerzései körül dagadó visszaélési botrány. Az állam kormányközeli cégektől túlárazva vehette az összes licencet, az amerikai cég legalábbis ezt is vizsgálja. Minden dokumentumot bekértek, az unió is vizsgálódni kezdhet. - írja a napi.hu.
Magyarországon már nem a tinédzserek, hanem a 18 és 34 év közötti Y generációsok vannak a leginkább kitéve a világháló veszélyeinek – derül ki a Microsoft internetes veszélyeket, és azok hatásait vizsgáló nemzetközi felméréséből.
Kimondottan nagy érdeklődés övezte kedden a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének fővárosi székházában a GlovEye olvasókesztyű átadóját, a magyar fejlesztésű eszközt szinte egymás kezébe adták az olvasni vágyó látássérültek és vakok. - írja az index.hu.
Az utóbbi hónapokban gyengélkedik az Apple árfolyama, de ebben leginkább az a meglepő, hogy a cég értékeltsége közben igen alacsony, vagyis a papír olcsónak tűnik, miközben más cégek papírjait sokkal drágábban is boldogan vásárolják.