Az államfő szerdától már meg is szüntette a fideszes képviselő megbízatását.
A testület összehívását a Párbeszéd politikusa, Kocsis-Cake Olivio kezdeményezte, a Fidesz pedig az ATV Híradónak megerősítette, hogy erre hétfőn kerülhet sor.
Az új balliberális német kormány távolodik Helmut Kohl Európájától egy német befolyás alatt álló, centralizált brüsszeli bevándorlás- és genderpárti politika felé. Ebben már nem állunk egymás mellett.
Márciusban még arról írt, hogy Gyurcsány már a börtön kapujában áll.
Jövő hétfőn Magyarországra jön a francia elnök, aki itt találkozik a négy visegrádi állam vezetőivel.
Orbán Viktor aláírta az erről szóló rendeletet.
Jakab Péter, a Jobbik elnöke és frakcióvezetője az azonnali kérdések órájában fordult Orbán Viktorhoz a parlamentben.
A kormányfő tovább srófolja a tétet a választáshoz közeledve.
Kezdetben Hitlert is lesajnálták…
Hideg polgárháborúról, magyar és világméretű szembenállásról, a jövő évi választás kilátásairól is beszélt Tölgyessy Péter a 444.hu-nak.
"1994 őszén, a Fidesz gyászos választási veresége után, Orbán Viktor felkereste édesapámat, aki akkor Soros György magyarországi képviselője volt." - írja Vásárhelyi Mária
Akár ellenzéki, akár fideszes, akár dühítően bürokratikus, akár hatékony, a 15 éve, két oldalról cincált önkormányzati rendszerrel nem érdemes tovább szórakozni. Inkább vissza kellene építeni azt.
Pedig a magyar miniszterelnök nagyon készült.
A Momentum szerint Csányi Sándor és Lázár János is Orbán Viktor strómanja, eszerint rajzolták be a térképet.
Varsóban 12 pártvezető találkozik, és új szövetséget hoznak létre.
Pénzmosással és adócsalással gyanúsítják azt a dúsgazdag maláj üzletembert, aki 180 milliárd forint értékben szállított lélegeztető gépeket Magyarországra.
A Momentum új elnöke nem takarékoskodott a drámai hatású mondatokkal a legújabb üzenetében: szerinte Donald Trump is úgy hergelte a követőit a választási kampány idején, ahogy azt most a kormányfő teszi.
A nemzetközi porondon Orbán és csapata mostanában kudarcot kudarcra halmoz, bőven alátámasztva a régi mondást, hogy a fák nem nőnek az égig. Meg a másikat, miszerint a kártyavárak előbb-utóbb összeomlanak.
A kormányfő péntek reggel a Kossuth rádiónak adott hosszabb interjút, a legjobb karácsonyi ajándékról is beszélt.
Dobrev klára véleményezte a jogállamiságot: Orbánék nagyon nem szeretik, ha az Európai Unió komolyan veszi a jogállamiságot.
Először csak a kancellári poszttól mondott búcsút az osztrák politikai élet csodagyereke, de most elbúcsúzott a közélettől.
Orbán Viktor saját magát alakítja legújabb, önmagáról szóló kultuszfilmjében
Az Európai Unió illetékes biztosa a kedvezőtlen magyar, lengyel és szlovén tapasztalatok alapján megerősítette, hogy a Bizottság a jövő évben törvényt kezdeményez a szabad sajtó védelmében.
Újra és újra bebizonyosodik, mennyi akadálya van egy szélsőjobb frakció megalakításának az Európai Parlamentben. Most ezt Varsó tapasztalja meg.
Szijjártó Péter szerint az Egyesült Államok be akar avatkozni a 2022-es magyar választásokba.
Kívül-belül recseg-ropog az ország, Orbán pedig nem találja a válaszokat
Azért az mégis új, hogy a mégoly belelendült kormányfő anyázza az energiatakarékosságot.
Visszatolat a kormány az uniós vakcinaszerződésbe, hogy Pfizerrel olthassák az 5-11 éveseket
Közös sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely főpolgármester és öt ellenzéki politikus a miniszterelnök hivatalánál a Várban.
Válságév török módra: Adnan Polat kereskedőházas vállalatának bejött 2020.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban péntek reggel terjedelmesebb interjút adott.
Lesznek még viták a hárompárti kormánykoalícióban a Magyarországgal és Lengyelországgal szembeni fellépést illetően.
Gattyán nevű különc milliárdos izgatja a kedélyeket.
A miniszterelnök, akinek a pártja úgy alakította át a választást, hogy azóta mindig kétharmaddal nyertek, a Nézőpont Intézetet forradalmi szervezetnek nevezte.
„Politikai okokból vagy levelekkel nem lehet leállítani egy kötelezettségszegési eljárást.”
A kormány vírus- és járványkezelését véleményezte Juszt László