A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén.
Éric Zemmour a francia újságíró, aki ugyan hivatalosan még nem jelentette be, hogy indul a jövő áprilisi államfőválasztáson, ám ez csak idő kérdése. Diplomáciai szempontból is elképesztő a húzás, hiszen a magyar kormányfő jóval a voksolás előtt válik persona non gratává Párizsban és idegeníti el magát a demokratikus elnökjelöltektől.
Az a nagy büdös helyzet, hogy 1 (azaz egy) Magyarország van. Tehát 1 (azaz egy). Ennek a Magyarországnak – tetszik, nem tetszik – e pillanatban még nem tudni, mekkora százalékban, de óvatos becsléssel is igen jelentős százalékban, része az ellenzék, tokkal-vonóval.
"Kizökkent az idő! Konferenciát tartottak Budapest belvárosában, mégpedig a CEU épületében, a Nádor utcában." - jelentette ki Orbán Viktor Az elüldözött egyetem Budapesten (Szamizdat 13.) című, a miniszterelnöki honlapon szombaton megjelent írásában.
A Magyar Nemzet információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök, Fidesz-elnök a Fidesz-KDNP Esztergomba kihelyezett frakcióülésén arról beszélt, hogy a "Gyurcsány-korszak akar visszatérni, és akinek kétsége van, az nézzen rá a fővárosra: Karácsony a kirakatban, Gyurcsány emberei a kasszában".
Nem jön az Európai Uniótól a pénz, így 4,5 milliárd eurós hitelt vesz fel a kormány – legalábbis ekkora keretet állapított meg az Államadósság Kezelő Központ. Ez 1600 milliárd forintnak felel meg vagyis jelentős összeg a magyar költségvetéshez viszonyítva is. Két ilyen államkötvény megszervezése már meg is kezdődött – értesült a Portfolió.
„Keresztek és katekizmus – Hogyan erőlteti Magyarország az oktatás kereszténnyé tételét” ezzel a címmel közölte a francia AFP hírügynökség riportját az RFI (Radio France International) elnevezésű, sok nyelven sugárzó francia közszolgálati adó a honlapján.