Az európai Putyin-barát, szélsőjobboldali pártok hálózatába tartozó FPÖ botránya rámutat arra is, hogy a nemzeti szuverenitást legharsányabban követelő szereplők valójában könnyedén hajlandók feladni a nemzeti önrendelkezésüket anyagi és politikai hatalom reményében – jegyezte Krekó Péter a 24.hu-n publikált elemzésében. - írja a hirklikk.hu.
Munkásszállókat és lakásokat építenek Kalocsán a Paks2 építésére érkező orosz vendégmunkásoknak. Helyi források szerint csúcsidőben mintegy 8 ezer munkavállaló (1500 mérnök és 6500 munkás) dolgozik majd a helyszínen – ez megfelel a projekthez szükséges teljes fő- és alvállalkozói kör munkaerő-szükségletének.
Hogy lehet az, hogy mindazok, akik Európa szerte a nacionalizmussal álcázott zagyva tévképzetek harsogásával igyekeznek az Európai Unió egységét felborítani, sorra buknak le nem teljesen – sőt, csak nagyon komplikált módon – törvényesnek tekinthető üzelmeikkel. Nincs ebben semmi, évek óta nyílt titok, hogy az öreg Vologya ezekkel a hasznos hülyékkel igyekszik gyengíteni az uniót.
Az amerikai légierő gépei négy Tu-95MSZ típusú orosz hadászati bombázót és a két Szu-35-ös nehéz vadászbombázót fogtak el - közelítettek meg és kísértek - Alaszka partjainál - jelentette be az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (NORAD). - írja a napi.hu.
Frans Timmermans, komoly aggodalmát fejezte ki a Magyarország miniszterelnöki székébe hízott torz teremtmény, Orbán Viktor valaha keleti nyitásnak nevezett magatartása miatt. Az, hogy Orbán lényegében szerelmes pillantásokat vet Putyin felé több mint aggasztó. Annak ismeretében különösen, hogy Moszkva örömmel belépne az európai piacra, csak éppen a játékszabályokat nem szereti betartani.
Putyin hétfőn Moszkvában újságíróknak nyilatkozva adott hangot újfent azon álláspontjának, hogy valójában az orosz és az ukrán, a kulturális és a nyelvi sajátosságok ellenére egy nép, és sok bennük a közös. - írja az ujszo.com.
Mélyebb politikai összefüggések is lehetnek az európai olajexport leállítása mögött, amelyet Fehéroroszország kezdeményezett arra hivatkozva, hogy a nyersanyag szennyezett, és ezért veszélyezteti az azt felhasználó kőolaj-finomítókat. - írja a napi.hu.
Robert Mueller különleges vizsgálóbíró levelet írt William Barr amerikai igazságügyi miniszternek, amelyben kifogásolta a jelentéséről készült, annak közzététele előtt hetekkel korábban kiadott miniszteri összefoglalót - jelentette internetes oldalán kedd este a The Washington Post című lap.
Műszaki hiba miatt megszakadt az áramellátás és a webkapcsolat az orosz parlament felsőházában hétfőn, annak a törvénynek a megszavazásának napján, amely az előterjesztők szerint azt szándékozik biztosítani, hogy az orosz internet a világhálóról történő lekapcsolása esetén is stabilan és önállóan működhessen. - írja a ujszo.com.
Hosszú beszélgetés volt, a vitás kérdések mélyére hatoltunk – mondta Bernard-Henry Lévy liberális francia filozófus és politikai aktivista az Indexnek, miután kijött Orbán Viktortól a budai karmelita kolostorból. - írja a 168ora.hu.
Az egységes orosz villamosenergia-hálózatra kapcsolása, azaz 2018 óta a Leningrádi Atomerőmű II-es kiépítés 1-es blokkja meghaladta az 5 milliárd kilowattóra áramtermelést, az április 3-iki állapot alapján a VVER-1200-as reaktorral szerelt egység termelése elérte az 5,7 milliárd kWh-t.
Orbán Viktor bocsánatkérő levelet írt minden őt kizárni akaró EPP képviselőnek. Ujhelyi István az MSZP EP képviselője arról beszélt az ATV Start műsorában, hogy ez olyan volt, mint a magyar népmese, bocsánatot is kért, meg nem is. Szerinte a magyar jogállamiság helyzete miatt kellett volna bocsánatot kérnie, mert az összefügg az Európai Néppárt és Európa értékeivel.
Az American Enterprise Institute szerint az sem elképzelhetetlen, hogy a Nemzetközi Beruházási Bank, amelynek Orbánék minden kedvezményt megadtak, egy GRU-művelet fedőtevékenységét végzi Európában. - írja a hvg.hu.
Az általános nyugalom érdekében ki kellene vonni az amerikai nukleáris arzenált Európából, és fel kellene számolni a kontinensen történő bevetését szolgáló infrastruktúrát is - vélekedett Dmitij Medvegyev orosz miniszterelnök a Luxemburger Wort című lapnak nyilatkozva nagyhercegségbeli keddi látogatásának küszöbén.