A közlemény szerint a Momentum elnökét azzal gyanúsítják, hogy 2018. december 13-án a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, ezzel pedig akadályozta a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést, mivel a füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését zavarta.
Fellebbezett a Szegedi Törvényszék döntése ellen, és a bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba bűnügyi felügyeletének újbóli elrendelését indítványozta a Csongrád Megyei Főügyészség - közölte az MTI érdeklődésére Szanka Ferenc szóvivő kedden.
Az izraeli főügyész vádat készül emelni Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen, akinek azonban előtte még lehetősége lesz meghallgatáson érvelnie saját védelmében - jelentette a tizenhármas kereskedelmi tévécsatorna csütörtökön.
Őrizetbe vettek több autópálya-rendőrt, azzal gyanúsítják őket, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértő autósokat az M1-es autópályán Győr megyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.
Csak azt felejtette el hozzátenni, hogy komoly nyomozást az ügyben az OLAF egymaga volt kénytelen levezényelni. Mivel a magyar hatóságok addig nem voltak hajlandóak megvizsgálni, hogy ugyan milyen alapon aratott Tiborcz István cége, ha pedig már így alakult, miért jelentősen túlárazva valósította meg a közvilágítási tendereket?
Február 1-jével az ügyészségi nyomozás eddigi széttagolt rendszere egy egységes struktúrába, a Központi Nyomozó Főügyészséghez és az alárendeltségében működő regionális illetékességű ügyészségekhez kerül - tájékoztatta a Legfőbb Ügyészség pénteken az MTI-t.
Mondjuk mi egyébre számíthattak, Polt Péter birodalmában. Még ha vannak is olyan ügyészek, akik pontosan értelmezve a törvényt belátják, hogy az MTVA épületében történtek során nem az ellenzék követett el bűncselekményt, hanem azok a biztonsági őrök akik, hatáskörükön messze túllépve erőszakoskodtak velük szemben, szinte biztos, hogy egyértelmű parancsba adták, hogy ez a döntés szóba sem jöhet most.
Újabb fejezetéhez érkezett a tragikusan elhunyt dunaújvárosi fiú, D. Árpád története: hosszas huzavona után az ügyészség most vádat emelt a pszichiáternő ellen, akinek „gondoskodása” alatt a fiú másfél nap alatt meghalt a kórházban.
Öt év börtönbüntetésre ítélt a Siófoki Járásbíróság első fokon, nem jogerősen egy jogászt, aki az egyik mobilszolgáltató megtévesztésével jutott 2015-2016-ban nagy értékű mobiltelefonokhoz, majd azok értékesítette, ezzel 15 millió forintos kárt okozott a cégnek - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
A Momentum Mozgalom elnöke vasárnap Hadházy Ákos független országgyűlési képviselővel állt ki a Legfőbb Ügyészség épülete elé egy sajtótájékoztatóra bejelenteni, hogy már 280 ezer aláírás összegyűlt, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. - írja a sztarklikk.hu.
A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje közérdekű bejelentéssel fordult a legfőbb ügyészhez a Migration Aid párttá alakulásával összefüggésben - közölte Németh Szilárd kabinetvezető kedden a Legfőbb Ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatóján.
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Burány Sándort, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.
Kitért az érdemi válaszadás elől az Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érintettségét is felvető Elios-ügyben a legfőbb ügyész, miután képviselői írásbeli kérdésben a magyar hatóságok nyomozati munkájáról kérdezte Polt Pétert az MSZP-s Harangozó Tamás. - írja a 168ora.hu.