Az amerikai Pfizer gyógyszergyár és német partnere, a BioNTech pénteken benyújtotta a kérelmet az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeletnél (FDA) a koronavírus elleni vakcina engedélyezésére - erősítette meg Washingtonban a két cég képviselője.
Vasárnapra virradóan tömegverekedés tört ki a Donald Trump mellett tüntetők és az ellentüntetők közül, amely legalább 20 letartóztatáshoz, számos könnyű és súlyos sérüléshez, illetve egy késeléshez vezetett – foglalta össze az AP hírügynökség.
Összesen 15 ázsiai és csendes-óceán térségbeli ország áll közel ahhoz, hogy a világtörténelem egyik legjelentősebb szabadkereskedelmi megállapodását kösse, és amely bebiztosíthatja Kína számára a globális vezető szerepet.
Donald Trump és támogatói már a választás óta elégedetlenkednek a Fox News konzervatív televíziós csatornával, amiért sokkal hamarabb hirdette ki Joe Bident Arizona győztesének, mint a rivális CNN.
Joe Biden félhivatalos elnökké választását követően mindenki tűkön ülve várja, hogy egyrészt Donald Trump mikor fogadja el formálisan is a választási vereséget, ám még ennél is nagyobb érdeklődést vált ki, hogy vajon kik lehetnek a Biden-kabinet tagjai.
Mitch McConnell, az amerikai szövetségi szenátus republikánus többségének vezetője támogatja Donald Trump elnököt a választások vitatott eredményeit tisztázó jogi eljárások megindításában - ezt ő maga jelentette ki hétfőn a szenátusban mondott beszédében.
Ha az Amerikai Egyesült Államok hivatalban lévő elnöke nem képes újraválasztatnia magát, az óriási vereség számára. Az amerikai elnökség 231 éves története során eddig tízszer fordult elő, hogy regnáló elnöknek nem jött össze a második mandátum megszerzése, a második világháború óta pedig mindössze háromszor: Gerald Ford, Jimmy Carter és George H. W. Bush esetében.
Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.
Miközben a Pentagon augusztusban elindította az azonosítatlan repülő tárgyakkal foglalkozó részlegét, egy korábbi amerikai magas rangú őrnagy arról számolt be, hogy a 70-es években már megtörtént a harmadik típusú találkozás az USA és a földönkívüliek között.
Az amerikai elnökválasztással egy időben Puerto Ricóban arról szavaztak, hogy csatlakozzanak-e államként az USA-hoz. Bár jelen állás szerint az igenek nyertek, a döntés az amerikai képviselők kezében van.
Bob Casey, Pennsylvania állam demokrata szenátora elmondta a CNN kérdésére, hogy szerinte annyi szavazat van még feldolgozás alatt, hogy az elegendő lesz Joe Bidennek, hogy átvegye a vezetést és ezzel megnyerje Pennsylvania államot, vele együtt pedig az elnökséget.