Több milliárdnyi magyar közpénzt nyert Erdélyben az Igazi Csíki Sör mögött álló cég
A Magyar Hang információi szerint, legalább kétmilliárd forint magyar állami támogatást nyertek egy pályázaton Lénárd Andráshoz, az Igazi Csíki Sör Manufaktúrához köthető vállalkozások - írja a 168ora.hu.
Kozma Mónika, a magyar állami támogatások elosztásáért felelős romániai Pro Economica alapítvány vezetője a lapnak elismerte, hogy a Székelyföldi Gazdaságfejlesztési Program keretében kiírt pályázati felhívásokon szerepel két olyan nyertes cég, amely Lénárd Andráshoz köthető, de amíg nem kötik meg a támogatási szerződést a nyertesekkel, addig további részletekre nem válaszolhat.
Az anyaországi támogatás elnyerését egy interjúban Lénárd is elismerte. A Székelyhonnak azt mondta, egy chipsgyárat és egy malátafeldolgozó üzemet épít a sörgyára mellé, és 25 millió euró értékű összberuházásra magyar kormányzati támogatást kapott. Lénárd azt is elmondta, hogy a magyar adófizetők támogatásával megépített malátagyár termelésének egy részére együttműködési megállapodást kötöttek. Ami nem kell az Igazi Csíki Sör előállításához, azt a Heineken veszi meg.
Az említett pályázaton összesen 8,7 milliárd forint elosztásáról döntöttek: a pénz több mint felét egy Magyarországon élő építőipari vállalkozóhoz köthető cégek nyertek el. Balázs Attilának több mint két tucat válallkozása van, és ezek nagyon sikeresek az anyaországi közbeszerzéseken. Aktívak a NER presztízsberuházásait jelentő stadionépítéseken is, ráadásul a kormány nemzetstratégiai szempontból kiemeltté nyilvánította egy zuglói megaprojektjüket.
A Pro Economicát a román külügyminisztérium többször is kérte, hogy ezt a programot átláthatóan, a román törvényeket is tiszteletben tartja, diszkrimináció nélkül bonyolítsa le.