h i r d e t é s

Totál Káosz

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Totál Káosz

2019. szeptember 10. - 16:03

Nem tudom, hogy tudnám máshogy szavakba önteni az érzéseimet a jelennel kapcsolatban. Olyan hatások ostromolnak bennünket, mert bizonyára ezzel nem vagyok egyedül, ami kimerít minden eddigi érzelmi csatornát. Egyre sűrűbben és egyre gyakrabban. Nem akartam újra elővenni a demográfiai témát, mert nem vagyok papagáj, hogy összerogyásig ismételjem magam. De ami kezd összeállni, ha egymás mögé, helyezem a történéseket az egy tudatos totális káosz megteremtése.

Kezdem az elején. Mostanában szinte napi szinten hallunk családon belüli erőszakról, ami egészen emberölésig fajul, de hogy javítsunk a helyzeten, az nem működik. Mert a rendőrség még a bántalmazottat is feljelentheti, ha maximum néhány zúzódás látszik rajta, holott lehet, hogy négyszemközt megkapta már párszor „Megöllek te dühös k*rva” Nem érdekel senkit.

Pár napra rá éppen hogy csak próbálnánk folytatni az életünket a tragédiák után, beletolják a képünkbe a demográfiai konferencia célkitűzéseit miszerint szüljön mindenki, aki él és mozog, mert ha nem úgy megbüntetünk, hogy a veséddel fogod kifizetni a hiteleid. Na meg annak az adóját, aki már lerakott 4 gyereket az asztalra. Holott ha tájékozódási pontunk meghaladja, a magyar határt észleljük, hogy b*szus egyre többen vagyunk már ezen bolygón, ami az égvilágon senkinek sem jó, mert szó szerint kinyírjuk egymást majd a jövőben, ha csak nem unja meg a Föld az egész cécót és nem kezd sürgősen leradírozni mindenkit magáról. Dorian mindenesetre megkezdte a takarítást a Bahamákon humanitariánus káoszt okozva.

Apropó jövő nem tudom hányan gondolkoztak el valóban azon, hogy hova is szüljük meg a gyerekeinket. Fog-e rendes ellátást kapni? Tanulhat-e majd vagy olyan klónszerű robot lesz belőlük, akit távirányítóval lehet irányítani? Mert nagyon nagy kérdés hogy szabadok lesznek-e majd agy és pénz nélkül? Vagy az a cél hogy ne is legyenek? Aki látta a Felhőatlaszt az tudja, hogy hová vezethetnek az olyan intézkedések ahol az egyént megfosztjuk a tovább fejlődés lehetőségétől, és hogy fog viselkedni. Fásult, letargikus, gépek, előre bámulva a semmibe nem gondolkodva csak „dolgaikat” végezve. A minőség az mindegy csak a mennyiség számít? Mire kellhet az a milliós biomassza, mikor azt se lehet tudni, hogy hány valós munkahely keres ténylegesen munkaerőt. Nálunknál nagyobb területű országok jólétben élnek 4-5 millióan. Így felvetődik a kérdés minek kéne 15 millió fele akkora területre?

A rendőri munkához visszatérve, az hogy a családon belüli erőszakot képtelenek kezelni az egy probléma, de mi van akkor, ha maga a szervezeten belül is főpozícióban is olyan emberek vannak, akik fenyegetik társaikat? Hogyan bízzunk meg a rend őreiben ezek után, ha maguk is elkövetők? Szóval ez az egész 3 hét igen érdekes volt hírek és történések szempontjából, vagyis inkább rémisztő így nem csoda, ha e sorok írója, önmagát egy folyton szorulásban szenvedő szurikátának látja.