h i r d e t é s

Vak vezet világtalant – Kósa ad tanácsokat a Fidelitas-nak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vak vezet világtalant – Kósa ad tanácsokat a Fidelitas-nak

2017. június 28. - 08:21

Komoly kihívás elé állnak a Fidesz ifjúsági szervezeténél, ha hihetünk a híreknek. Kósa Lajos ugyanis nem csak a tényekkel, de a beszéddel is komoly hadilábon áll. 

Sokunkban okkal merül fel a kérdés, hogy a Fidesz frakcióvezetője milyen új dolgot tud mondani például a Fidelitas közelmúltban élő egyenesben csúfosan lebőgött Nógrád megyei vezetőinek, amit már bizonyítottan tudnak, rejtély.

Persze ilyen baki bármely olyan politikai párt ifjúsági szervezetével előfordulhat, amelyik mint egyetlen potenciállal bíró közösség minőségi szűrés nélkül vesz fel mindenkit, aki ifjúként politikai ambíciókat dédelget.

Nem állítjuk természetesen, hogy a Fidelitas tagjai egytől egyik funkcionális analfabéták lennének. Ki állíthatna ilyet, ha a szóba jöhető pártok között körülbelül annyi esélye van harminc év alatti fiatalnak az érvényesülésre, mint amennyi jelenleg az ellenzéki összefogásnak, ez aligha lehet vonzó perspektíva számukra.

Így kénytelenek nyelni egyet és ahhoz a szervezethez fordulnak, akik sok más perspektíva mellett életkorra való tekintet nélkül vár mindenkit.

Hogy ez végső soron egy újabb egypártrendszerhez vezethet az a Fidesznek tökéletesen megfelel. Hofi Orbán imitációja okkal juthat eszünkbe:

„A Fidesz működik ellenzék nélkül is… Igaz, korábban ugyanezt mondta Rákosi elvtárs is.”

Az ügyben a Magyar Hírlapnak nyilatkozó Fidelitas vezető, Böröcz László fontosnak tartotta kiemelni, hogy a kínos precedenst követően nem érte retorzió a pórul járt fiatalokat. Már amennyire nem tekintjük büntetésnek Kósa Lajos látogatását, melytől bármely jó érzésű embert sikítófrász törheti ki.

Ugyanakkor tény, hogy az utánpótlásnak lenne mit megtanulnia. Ám ezek sajnálatos módon olyan dolgok, amik félő, a Fidesz háza táján ismeretlenek.