Előjött Márki-Zay sértett, nárcisztikus személyisége, autokratikus hajlamai, amikor az Szovjetunió Kommunista Pártjának stílusában elkezdett a belső ellenségekről és a Fidesz által beépített árulókról beszélni.
Az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje felettébb gyanúsnak tartja, hogy a nem a nyilvánosság számára készített közvélemény-kutatás simán a médiához kerülhetett. A tanulságot levonták, változtatnak a háttércsapat összeállításán.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint a közös lista állításánál nem mindig vették figyelembe a kéréseit, a választási kampányhoz pedig 2–3 milliárdot kellene összeszedni, de nem minden párt igyekszik beleadni a kasszába. Márki-Zay Péter arról is beszélt: nem tartja lehetetlennek, hogy lecserélik.
A Nézőpont Intézet vezetője szerint nem számít arra, hogy Gyurcsány Ferenc a háttérbe vonulna a jövő tavaszi választásig. A Demokratikus Koalíció elnöke ugyanis egy Facebook-posztban jelezte, hogy Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt kérésére távol tartja magát a kampánytól.
Ahogy növekedett, úgy vált egyre megkerülhetetlenebb platformmá a Facebook a politikai kampányokban is. Bene Mártont, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének főmunkatársát erről, a lájkok szavazatokra váltásáról és az influenszerek szerepéről is kérdezte az Index.