Vasutat villamosít Mészáros Lőrinc, nyolcmilliárdért
A kiírásban szereplő összegnél 40 százalékkal többért nyerték el a munkát.
Közel 8 milliárd forintot kaszál Mészáros Lőrinc egy eddig szinte ismeretlen, szűk 30 fős vállalkozása, az R-Kord Kft, írja a Figyelő. A cég a Szombathely-Zalaszentiván vasútvonal villamosításán dolgozhat, az eredetileg becsült árnál 40 százalékkal többért. A drágulás indokai nem túl meggyőzők.
A felcsúti R-Kord Kft. központi számán már sajnos nincs több hely új üzenet rögzítésére. Ez a választ kapta a Figyelő munkatársa, amikor a céget kereste, bár a megrendelések aligha telefonon esnek be a főként út-, vasút- és mélyépítéssel, a kötött pályás közlekedéshez kapcsolódó biztosítóberendezési és áramellátási munkákkal foglalkozó céghez.
A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester-vállalkozó által három éve felvásárolt vállalkozás a Swietelsky Vasúttechnika Kft. konzorciumi partnereként elnyerte a Szombathely-Zalaszentiván vasút korszerűsítési, villamosítási munkáit. A megvalósítás néhány nappal ezelőtt el is kezdődött, és még az idén lezárul. Erről részletes közleményt küldött a szóban forgó vonalat üzemeltető GYSEV Zrt., valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, csak éppen a kivitelezők nevét nem írták bele.
Az R-Kord Kft. eddig szerényen meghúzódott a részben hasonló profilú, ám jóval méretesebb Mészáros és Mészáros Kft. árnyékában. Az utóbbi már 2014-ben is közel 10 milliárdos árbevételt könyvelhetett el, és mérget lehet rá venni, hogy a múlt év újabb ugrást hozott. Közben az R-Kordnak - tavalyelőtt - meg kellett elégednie 1,27 milliárdos forgalommal. 2016 viszont már nagy áttörést hozhat.