h i r d e t é s

Bő fél évet csúszik az egészségügyi szakdolgozók béremelésének első üteme

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Bő fél évet csúszik az egészségügyi szakdolgozók béremelésének első üteme

2023. január 05. - 06:02

Még 10 százalékos béremelés sem jut az egészségügyi szakdolgozóknak, azt is csak nyártól kapják, pedig már most nagy a létszámhiány

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

https://www.civilhetes.net/tomeges-palyaelhagyastol-osszeroppano-egeszsegugytol-tartanak

 

 

Alig egy hete, hogy kiderült: az egészségügyi szakdolgozók nem számíthatnak több pénzre januártól. Idén júliusra halasztotta a kormány a kétlépcsős béremelésük első ütemét. Azt sem lehet még tudni, ekkor mennyivel nő a fizetésük. A kormány annyit közölt, a szakdolgozók béremelésének első ütemére 41 és fél milliárd forintot különített el. A Független Egészségügyi Szakszervezet ebből próbál számolni.

„Ahogy kiszámoltuk, olyan 83 ezer körüli szakdolgozó van, akit ez érinthetne. Ha figyelembe vesszük, hogy ebben benne van a szociális hozzájárulás is, meg az is, hogy az alapbérekre vetítik több pótlékot, mint a műszakpótlék, vagy rendkívüli munkapótlék, tehát ez 10 százalék alatti átlagos éves szintű béremelésre adna lehetőséget” – osztotta meg a számolás eredménylét a Híradóval Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke.

Ezt nagyon kevésnek tartják, ráadásul a magas infláció miatt reálbércsökkenést is elszenvednek. Az orvosok és a szakdolgozók fizetése között pedig egyre nagyobb a szakadék.

Az orvosi béreket január 1-től 11 százalékkal emelik, ez olyan 90 és 200 ezer forint közötti egy főre jutó összeget jelent. Ebből következően egy szakdolgozó fizetése sok esetben 40 éves gyakorlattal a 20 százalékát sem fogja elérni a bére egy orvos bérének

 – magyarázza Soós Adrianna.

A kormány ígérete szerint a 2024 márciusára, a béremelés második ütemével a szakdolgozói bérek elérik majd az orvosok átlagos alapbérének 37 százalékát. Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei elnöke szerint fontos lenne az emelés, a szakdolgozók hiánya ugyanis sokszor hátráltatja az ellátást.

„Ott, ahol nagyon nagy hiány van szakdolgozóból, orvosból, ott kénytelenek a szakdolgozók, esetleg az adminisztrátorok akár a takarítók helyett is dolgozni, vagy az orvosok a szakdolgozók helyett” – vázolja a helyzetet.

A kormány a Híradó érdeklődésére mindössze annyit közölt, további egyeztetéseket terveznek az Egészségügyi Szakdolgozói Kamarával. (rtl.hu)