Kleopátra a beszámolók szerint i. e. 30. augusztus 12-én Alexandriában halt meg, miután egy mérges kígyó megmarta – de egyes tudósok szerint valójában meggyilkolhatták.
Mit jelent ma humanitáriusnak lenni? A kérdésre sokféle választ kaphattunk a Szcientológia önkéntes lelkészei által szervezett „Emberek az emberekért” találkozón, amelyen alapítványok, civil szervezetek és önkéntesek gyűltek össze a Szcientológia Egyház Váci úti központjában, hogy közösen keressenek megoldásokat egy mindannyiunkat érintő problémára: hogyan tudunk segíteni ott, ahol a legnagyobb a szükség.
Minden harmadik házasság felbomlik Magyarországon 15 éven belül. Egyre később kötünk házasságot, kevesebb gyerek születik, és sokan élik meg a „társas magányt”: közös lakásban, közös bankszámlával, de valódi kapcsolódás nélkül. Erre a mindannyiunkat érintő jelenségre ad választ és kapaszkodót Tóth Mihály családos diakónus új könyve, az Amíg a házasság el nem választ, amely szeptembertől elérhető a könyvesboltokban.