h i r d e t é s

Orbán üzent a pécsieknek és Páva Zsoltnak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán üzent a pécsieknek és Páva Zsoltnak

2017. szeptember 01. - 12:06

Az MTI beszámolója szerint "ünneplő tömeg fogadta" a miniszterelnököt Pécsett, ehhez képest a Magyar Nemzet már arról írt, hogy a kormányfőt ötven fideszes aktivista várta, szinte kizárólag nyugdíjasok. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

A város nincs jó költségvetési helyzetben, ezt meg kell oldani; ennek van egy tudása, hogy hogyan kell csinálni. Aki megcsinálta a bajt, az csinálja meg a rendet is

- Orbán Viktor ezt Páva Zsoltnak üzenhette a Kodály Központban megrendezett jubileumi egyetemi program előtt, miután kiderült, hogy a városban rendkívüli puccs történt, és a politikus már csak nevében polgármester.

 A miniszterelnök húsz perccel később kezdte el beszédét, amit a Magyar Felsőoktatás Napján, a pécsi egyetem alapításának 650 éves évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségen mondott el.

Orbán a program kezdete előtt  az összegyűlt pécsieknek azt mondta: a kormányra lehet számítani és

mi a pécsi emberek mögött fogunk állni.

Legyenek kedvesek és támogassanak bennünket

- buzdította a pécsieket.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: nepszava.hu

Az ünnepség előtt egy nappal derült ki, hogy Pécsen rendkívüli puccs történhetett, Páva Zsolt már csak nevében polgármester.

A Fidesz-KDNP pécsi képviselőcsoportja arról döntött a PécsMa tegnapi cikke szerint, hogy a megyeszékhely irányítását immáron egy új, stratégiai kérdésekben a döntéseket előkészítő, de sok esetben döntéshozó elnökség segíti a jövőben, Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő elnökletével. 

A Kodály Központ hátsó parkolójában találkozott Orbán Viktor Páva Zsolt pécsi polgármesterrel is, együtt mentek be az épületbe. 

nepszava.hu