Az európai energiaválság fényében a helyi autógyártók, ha kelletlenül is, de a földgáznál szennyezőbb energiahordozók, a szén és az olaj felé kell, hogy forduljanak, hogy biztosítsák energiaellátásukat. Az ő helyzetük azonban még mindig sokkal jobb, mint sok beszállítóé, akiknek kevesebb lehetősége van az emelkedő árakra reagálásra.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 21-én, 209 nappal a háború kezdete után, elrendelte a részleges mozgósítást, amelyet korábban a legtöbb szakértő elkerülendőnek tartott, hiszen ez nemcsak a háború katonai, hanem más aspektusaira is jelentős – sok esetben negatív - hatást gyakorolhat.
Az intézkedés elérte a célját, de most már arra lenne szükség, hogy teljesen megszüntessék – mondta az üzemanyagárstopról Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára egy interjúban. Ugyanennek a véleménynek adott hangot Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) elnöke is.
Az igazság az, hogy úgy találom az ország helyzetét, hogy egy hazáért tenni akaró ember nem válogathat a feladatokban – ezzel a felütéssel kezdte meg a tihanyi Tranziton panelbeszélgetését Lázár János építési és beruházási miniszter.
Európa a majomhimlő-járvány kitörésének epicentrumává vált, 25 európai országban több mint 1500 esetet azonosítottak, ezek globális szinten a megbetegedések 85 százalékát teszik ki. Afrikán kívül még senki nem halt bele a majomhimlőbe, de az Egészségügyi Világszervezet szerint a fertőzés nyáron tovább terjed majd Európában.
Az európai földgázárak már napok óta csökkenő tendenciát mutatnak, mivel a korai nyárkezdet és a bőséges kínálat cseppfolyósított földgázból együttesen csillapítja az ellátási aggodalmakat. Az Európai Unió közben sarokba szorítaná a Gazpromot, amellyel megfékezheti az árak elszállását is. Egyelőre az EU-ban felborult az ellátási dinamika, ami erősíti a függetlenedési ambíciókat.
Kijöttek az Eurostat-adatok: Átlagosan 25 százalékkal kell többet fizetni a különböző termékekért és szolgáltatásokért Magyarországon, mint 2015-ben, ezzel másodikak vagyunk az EU-ban, csak Litvánia előz minket 0,4 százalékkal.
A nyugati demokrácia túl van a populista bomlasztás nehezén, ebben pedig nagy szerepe van a koronavírus-járványnak, az együttműködésre és józanságra alapuló közegben a klasszikus populista mantrák egyszerűen nem működnek. - írja a hvg.hu
Tizenegy volt szocialista ország közül öt már az eurózóna tagja, további kettő, Bulgária és Horvátország pedig tavaly lépett be az eurózóna előszobájába. Románia 2029-re fogja kitűzni az euró bevezetésének határidejét.
Az Európai Néppárttal történt szakítás óta Orbán Viktor új európai jobboldali tömböt próbál felépíteni, amiben számíthat többek között az olasz Matteo Salvinire és a lengyel Mateusz Morawieckire is. Elemzők mondják el, hogy mi tarthatja össze a szövetséget, miben lehet köztük konfliktus, és mennyire számítanának jelentős tényezőnek.
Az utóbbi negyven évben hatodával, mintegy 600 millióval esett vissza a házi verebek száma világszerte. Európában 247 millió példánnyal van kevesebb, mint 1980-ban – a kutatás eredményeiről beszámoló The Guardian cikkét idéző MTI szerint.