Az nagyon fontos megállapítás az elmúlt napokban megszólaló elemzők részéről, hogy Márki-Zay Péter mögött valójában nincs szervezet, nincs párt. Ugyanez elmondható Karácsonyról is, ha a Párbeszéd nevű, önállóan életképtelen formációt nézzük. (Ha nem lenne MSZP-s háttértámogatás, nem lenne P, ugyanakkor az is igaz, hogy Karácsony előretolása - a tábor szemében hitelessége - az MSZP túlélésének a záloga, vagyis egymásra vannak utalva.) És megint azok a fránya tények:

Péter mozgalma mindösszesen 2 (!) tisztán MMM jelöltet tudott győztesként kihozni az előválasztáson, míg a Párbeszéd 6-ot. Ezzel szemben a DK 32, a Jobbik pedig 29 győztes jelölttel büszkélkedhet. Na és akkor itt jön a legtisztább paradoxon: A TELJESEN EGYÉRTELMŰ ERŐVISZONYOKHOZ KÉPEST MZP és KARÁCSONY ELKEZD ALKUDOZNI A miniszterelnöki és a helyettesi POZÍCIÓKRÓL. Amikor - finoman fogalmazva - egyiküknek sem felhőtlen a viszonya a két "naggyal". (A P háttérszervezete és a DK pl. egymás jelöltjeiről szivárogtattak érzékeny információkat a kampányban, MZP pedig folyamatosan ekézi Dobrevet, továbbá mindkettőjüknek ambivalens a viszonya a Jobbikkal is.) Ha ezek az erőviszonyok le lesznek képezve a közös ellenzéki listán (márpedig le lesznek), s valami csoda folytán nyer is az ellenzék, szerintetek ki fog miniszterelnök-jelöltet és helyettest állítani? Vagy tegyük fel másképp a kérdést: kinek kell a hozzájárulását adnia ahhoz, hogy bárkiből miniszterelnök lehessen? Na ugye! Milyen felhatalmazással tárgyal egymással MZP és Karácsony? Jakab még nem szólalt meg az ügyben (egyelőre bujdokol), a DK részéről azonban eléggé egyértelmű üzenetek jönnek afelől, hogy mi is a véleményük az önjelölt miniszterelnök-jelölti castingról. Hozzáteszem: a valós erőviszonyok alapján teljesen jogosan. Lehet itt elmélkedni arról, hogy ki lehet a legesélyesebb kihívója Orbánnak, meg, hogy ki az integratívabb személyiség, dönteni úgyis a többség fog. Mert ez a demokrácia. Lehet persze ideig-óráig - mondjuk a választásokig - fenntartani egy látszat állapotot, azonban a többség így is úgy is be fogja nyújtani a számlát. Efelől ne legynek kétségeink.

Egy másik nagy paradoxon Márki-Zay Péter egyszemélyes háborúja a többség vezérének a pozíciójáért, az oda történő betagozódásért - szemben azokkal a tömegekkel, akik éppen azért szavaztak rá, mert kívül áll az évtizedek óta fennálló pártszerkezeten és érdekviszonyokon. Noha őt látnák szívesen miniszterelnökként, azért nem mindenáron. Néztem Péter köszönetet mondó bejegyzéseit az oldalain: elsöprő többség üzeni neki, hogy: NINCS ALKU! Ezen azért érdemes lenne elgondolkodni, mielőtt valamiféle teljesen bizonytalan alkuba bocsátkozik a gyenge kisebbséget képviselő MSZP-P önjelölt képviselőjével. Lehet persze, csak akkor fel kell vállalni annak az ódiumát is, hogy az elképesztő személyes erőfeszítéssel és egy kicsiny, de erőteljes aktivista bázis áldozatos munkájával felépített váracska rögtön omladozni kezd, maga alá temetve azokat a polgárokat, s egyúttal azt a választói akaratot, azt a választói attitűdöt, amelyek MZP harmadik helyét jelentették az előválasztáson.

Mert szerintem sok más mellett - párhuzamosan a többivel - egy másik út is vezethet a kormányváltás irányába (bizonytalan, ingoványos, de tiszta), arról sem kéne még lemondani, azt sem kellene parlagon hagyni egy bizonytalan kimenetelű választás kétes támogatottságú pozíciójáért. A döntés Márki-Zay Péter kezében van. (Horváth András)