• 2018-ban sokakat meglepett, milyen szilárd lábakon áll a Nemzeti Együttműködés Rendszere: a Fidesz harmadszor is kétharmados többséget szerzett a parlamentben.
  
• Egy régóta zajló, nagyszabású kutatás újabb fordulójából tisztábban látni, mi minden tette ezt lehetővé.
• A Fidesz mindenhol jelen van, a társadalom tetejétől az aljáig.
• Úgy képes átvinni az üzeneteit, hogy nem is kell hozzá közösségeket szerveznie.
• A kisvárosokban egy sajátos, feltörekvő rétegre támaszkodik, mindenki felé közvetítve az érzést: ti is tartoztok valahová.
• Mégis vannak apró jelek, amelyek aggodalommal tölthetik el a rendszer működtetőit.
• A járvány pedig óriási bizonytalanságot hozott.

Talán Orbán Viktor harmadik miniszterelnöki ciklusa volt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fénykora.

Ezt a 2015-től 2018-ig tartó időszakot elemzik csaknem 800 oldalon keresztül a Társadalomtudományi Kutatóközpont nemrég megjelent kötetei. A Mobilitás Kutatási Centrum munkatársai tíz éve tartó, szisztematikus vizsgálódásukkal ritka részletes képet rajzolnak a NER működéséről - ami itt nem politikai szlogen, hanem tudományos kifejezés arra, amiben élünk. 

Azzal együtt, hogy új modellben magyarázzák társadalmunk rétegződését, azt próbálják megérteni, milyen mechanizmusok tartják életben Orbán Viktor rendszerét. 

Milyen társadalmi érdekek hajtják a Fidesz népszerűségét, és miért szavaznak rá olyanok is, akik vesztesei az elmúlt tíz évnek? Milyen csoportokra támaszkodik a hatalom elsősorban, és hogyan szivárog be oda, ahová nem is gondolnánk? Hol húzódnak a rendszer ellentmondásai, hogyan képes tompítani a belső feszültségeket, és hol észlelhetünk hajszálrepedéseket?

Kovách Imre és kollégái először 2015-ben, majd 2018 őszén, a harmadik kétharmad után végeztek nagymintás, háromezer fő megkérdezésén alapuló felmérést. Utóbbi eredményeit dolgozzák fel a most megjelent tanulmányokban. 

Aminek az évtized közepén még csak a körvonalait látták, az néhány év alatt rendszerré szilárdult. Pörgött a gazdaság, tarolt a propaganda, csúcsra járt a NER. 

Változások alul, felül

A Kováchék által kidolgozott integrációs modell az alapján különíti el a társadalmi csoportokat, hogy tagjaik miként kapcsolódnak szűkebb és tágabb közösségükhöz, milyen a viszonyuk politikával és intézményekkel, mennyire széles kapcsolathálóval bírnak, hogyan vélekednek értékekről és normákról. 

Kérdőívek, interjúk és statisztikai elemzések segítségével leírták a jobban és kevésbé integrált csoportokat. Vagyis azokat, akik valamilyen módon, többé-kevésbé illeszkednek a társadalomba, és azokat, akik mindenkitől elszakadtak. Elképzelésük szerint így társadalmunk felépítésének finomabb árnyalatait is észrevehetjük, mintha csak foglalkozás, jövedelem vagy iskolai végzettség alapján beszélnénk alsó és felső rétegekről. 

A két mérés közt eltelt három évben nem túl látványos, de fontos változásokat észleltek.

Aki lemarad, az kimarad

Először is azok, akiket már 2015-ben kirekesztett csoportként azonosítottak, még távolabb kerültek a társadalom többségétől. Jelentős részben a NER kétarcú építményében, a „munkaalapú társadalomban” kell keresnünk ennek magyarázatát.

Az elmúlt tíz év jelentős bővülést hozott a foglalkoztatásban. Az Európai Unió stratégiája 2020-ra tűzte ki célul, hogy a tagállamok emeljék 75 százalékra a 20-64 évesek foglalkoztatási arányát, és Magyarország ezt 60 százalékról indulva már 2019-re teljesítette.

A munkaerőpiac minden modern társadalomban fontos integrációs terep. Az ember munkája meghatározza identitását, kapcsolatait, jövedelme jelentős részben kijelöli a társadalomban elfoglalt helyét. Általában mindenhol igaz, hogy aki dolgozik, sokkal inkább az egész részének érzi magát. A munkaerőpiac ehhez képest is kiemelt szerepet tölt be a NER-ben, különösen sok múlik azon, van-e az embernek munkája. 

A foglalkoztatás bővítésével párhuzamosan megvágták a munkanélküli ellátásokat, három hónapra rövidítették a jogosultsági időt, csökkentették a szociális juttatásokat, szigorították az egészségi alapon járó pénzek feltételeit. A megmaradt forrásokat jelentős részben projektalapon osztják szét az önkormányzatokon vagy a minisztériumokon keresztül. Az így kiutalt pénzeket könnyen feltételekhez kötik, növelve az érintettek kiszolgáltatottságát. 

A „segély helyett munkát” elv érvényre juttatásának következménye, hogy akit nem ért utol a nagy foglalkoztatásbővülés, csak nagyon laza szálakon, vagy már azokon se kapcsolódik a társadalom egészéhez. A munkanélküliek, miközben kevesebben lettek, 2018-ra a korábbinál is jobban elszakadtak a többiektől: kevesebb ismerősüktől számíthatnak támogatásra, kevésbé foglalkoznak politikával, és általában is kirekesztve érzik magukat. 

UGYANAKKOR AZT SEM MONDHATJUK, HOGY A MUNKA EGYENES ÚT LENNE A SZOCIÁLIS BIZTONSÁGHOZ.

A legyengített szociális védőháló miatt azok, akiknek nincsenek tartalékaik, kénytelenek minél hamarabb munkát vállalni, akár rosszabbat, mint amit el tudnának végezni. Ez nemcsak a szegényeket érinti, hanem általában azokat, akik kevesebb anyagi, kapcsolati erőforrással bírnak, és rosszabb az érdekérvényesítő képességük. Vagyis jórészt nőket, fiatalokat és időseket.

A foglalkoztatás bővülése ellenére nem sikerült érdemben növelni a magasabb képzettséget igénylő, nagyobb presztízsű munkát végzők arányát, pedig ebben kifejezetten rosszul állunk. Sokan a közmunkaprogramban vagy rosszul fizetett állásokban találták meg a helyüket. 

Ez két dolgot jelent. Leszámítva a legmélyebb nyomorban élőket, még a nagyon nehéz helyzetben levők is valamivel jobban élnek, mint korábban, többet keresnek, és többet is fogyasztanak. Bizonyíték erre, hogy 2013-tól folyamatosan csökken az abszolút szegénység, azaz kevesebben szenvednek hiányt alapvető dolgokban, ami sokakat elégedetté tesz. 

Másrészt 2010 után jelentősen megnőtt a relatív szegények aránya, vagyis azoké, akik az össztársadalmi szinthez képest alacsony jövedelemből élnek. Ez nemcsak a munkanélkülieket, hanem jelentős részben azokat a dolgozókat érinti, akiknek van állásuk, de fizetésükből a szegénységi küszöböt sem érik el. 

A Kováchék rétegződési modelljének legalján levő kirekesztett alulintegráltak is csak részben munkanélküliek, bőven vannak köztük segéd- és szakmunkások, egykor munkásként dolgozó nyugdíjasok és más inaktívak is. Ők teszik ki a társadalom több mint 8 százalékát, vagyis közel egymillióan vannak. 

Többnyire kistelepüléseken élő emberekről van szó, de a csoport minden negyedik tagja budapesti, és minden ötödik roma származású. Havonta átlagosan 150 ezer forintot kapnak kézhez. Az átlagnál sokkal kevésbé bíznak az intézményekben, elfogadóbbak a normaszegésekkel (lefizetni a rendőrt, nem kérni számlát, nem szólni, ha többet adnak vissza a boltban, és így tovább), nem túl aktívak politikailag.

Hiába tehát a munkaalapú társadalom -- a munkaerőpiac nem nyújt hosszú távú perspektívát, valódi integrációs lehetőséget nagy tömegek számára.

A szerzők szerint részben a gazdasági fellendülésnek, részben a külföldön dolgozó magyarok százezreinek és az általuk hazautalt pénznek köszönhető, hogy ebből nem lett nyílt társadalmi konfliktus. Ingatagnak látják ezt a rendszert, ami erősen kitett a külső változásoknak, hiszen nem emberi kreativitásra, jó oktatási rendszerre és stabil középosztályra épít.

Munkások: távolodás politikától és normáktól

Szintén érdekes változás 2015-höz képest, hogy 2018-ban már nem az értelmiségiek, hanem a vállalkozók lógtak ki leginkább felfelé a társadalomból. Vagyis ők vannak a többiektől a legnagyobb integrációs távolságra.

Ez három dologban nyilvánul meg. Egyrészt ők váltak politikailag a leginkább aktívakká, ideértve a szavazástól a petíciók aláírásán keresztül az önkormányzati képviselő megkereséséig sokféle tevékenységet. Másrészt kiterjedtebb ismeretségi körről számoltak be, mint az értelmiségiek. Harmadrészt megengedők a normaszegéssel, ügyeskedéssel szemben, emlékeztetve a szakmunkásokra vagy akár a munkanélküliekre. 

A betanított munkásokra utóbbi különösen igaz, 2018-ban ők hunytak szemet leginkább az ilyesmi felett, ha foglalkozási kategóriákat nézünk. Közben a munkáscsoportok különböző szintjein mintha elfordultak volna a politikától. Kovách szerint ezt könnyű úgy lefordítani, hogy „sokan úgy érzik, nincs tér számukra a legitim érdekérvényesítésre, inkább más utakat keresnek”, még ha a normaszegés elfogadása nem is tesz automatikusan normaszegővé. 

Miközben a szakmunkások, betanított munkások összességében távolodnak a társadalom felső egyharmadától, egy részük mégis képes volt előrelépni, közeledni a jobb helyzetben levőkhöz. „Ebben láthatjuk az ellenzék potenciális tömegbázisát, feltéve, hogy megszólítják őket. A 2019-es önkormányzati eredményekben is szerepet játszhattak, hiszen a nagyvárosokban sem csak az értelmiség szavazott az ellenzékre”.

A valóság talaja felett

Kovách szerint ezekre az apró elmozdulásokra legfeljebb hajszálrepedésekként tekinthetünk. Összességében az integrációs kutatás inkább azt mutatja meg, hogyan képes ellensúlyozni a NER az olyan feszítő, belső ellentéteket is, amilyet a munkaalapú társadalomnál láttunk. 

A korábbi és a mostani eredmények is visszaigazolták, hogy a magyar egy politikailag, felülről integrált társadalom.Vagyis nem a társadalom szerkezete határozza meg a politikát, hanem éppen fordítva, a politika felülről integrálja a társadalmat. Ez azt jelenti, hogy nem lehet az emberek jövedelmi helyzetéből, képzettségéből, foglalkozásából vagy hasonló jellemzőiből egyenesen következtetni politikai szimpátiájukra. Ehelyett érzelmeink, identitásaink meghatározók, amiket jórészt maguk a politikai szereplők alakítanak.

Ez azt eredményezi, hogy az emberek jelentős része nem elsősorban a saját anyagi helyzete alapján választ pártot. A 2018-as felmérésben csak a kormánypártiak harmada érezte úgy, hogy előrébb tart, mint tíz évvel korábban, vagy jobb helyzetben van a szüleihez képest. A politikai szereplőktől kapott világértelmezés, az általuk kijelölt problémák és felelősök nagyobb befolyásoló erővel bírnak. Ez nemcsak a fideszesekre, az ellenzékiekre is igaz, de egyetlen párt sem tudja ezt olyan hatékonyan kihasználni, mint a Fidesz.

A hatalom képes kialakítani „egy univerzális világképet, amelyben a táborhoz tartozók megtalálják azt a világos kapaszkodót (üzenetet), amely alátámasztja, megerősíti a saját meggyőződésüket, meglevő véleményüket, vagy amelynek segítségével feloldják bizonytalanságaikat” - írja Huszár Ákos és Szabó Andrea az egyik tanulmányban.

Az érzelmi, ideológiai alapú politizálás elsősorban a már meglevő tábor egyben tartására törekszik, a többieket inkább dezintegrálni próbálja. A leginkább bizalmatlan csoportok egyre kevésbé aktívak politikailag, miközben az emberek általában is kevesebbet beszélnek egymással politikáról. Igazán csak a felső rétegek foglalkoznak ezzel napi szinten, általában egyre kisebb az esélye, hogy valaki a sajátjától eltérő véleménnyel találkozzon, pláne éles helyzetben.

Míg 2010-ben minden negyedik válaszadó azt mondta, gyakran téma a családban a politika, 2018-ra ez 14 százalékra csökkent. Kisebb-nagyobb mértékben, de kiveszett a politika a szomszédokkal, munkatársakkal, barátokkal folytatott beszélgetésekből is. 

Kovách szerint azért, mert a hatalom már nincs rászorulva a politikai integráció közvetlen formáira. „Amíg Orbán Viktor ellenzékben volt, minden héten tartott egy tömeggyűlést. Megszűntek a polgári körök is, amiknek 15 éve nyilvánvaló integrációs funkciójuk volt. Most már nincs rájuk szükség, a konkrét, közösségeket átható párbeszéd helyébe belépett a média, így a politika képes egy másik szférában, a valóság talaja felett közvetíteni a követendő értékrendet.” Vagyis jórészt anélkül célba juttatni üzeneteit, hogy ehhez közösségeket kellene szerveznie. 

A nagy erőközpontokból irányító kormányok, mint amilyen a magyar, mindig igyekeznek felszámolni az autonóm egységeket, még akkor is, ha azok nem rendszerellenesek, mondta Kovách. „Lehet, hogy a polgári körök egy része ma már inkább ellenzéki lenne.” 

A hatalomközeli médiabirodalomban és közösségi médiában közvetített értékrend pedig „kellően leegyszerűsített, bizonyos szempontból lebutított, és képes alkalmazkodni a naponta változó viszonyokhoz, magyarázatot adni a történésekre”. 

Ahová észrevétlenül beszivárog a NER

Jól mutatja, mennyire nem az ember társadalmi helyzete határozza meg, kire szavaz, hogy a Fidesz minden integrációs csoportban jelen van, némelyikben jobban, némelyikben kevésbé. A már említett, legalsó csoportban 2018-ban 30 százalékon állt. 

Ennél is nagyobb, 40 százalékos volt a támogatottsága a társadalom tetején. Itt két csoportot különítettek el: az egyiket kapcsolatgazdag politikailag aktívaknak, a másikat lokálisan integráltaknak nevezik. 2018-ban ebbe a két kategóriába tartozott a társadalom 20 százaléka. Ők keresnek a legjobban, többnyire a 40-es éveikben járnak, különösen aktívak politikailag, és kiterjedt a kapcsolathálójuk. Kissé meglepő módon ők várják elsősorban az államtól, hogy csökkentse a jövedelmi különbségeket, és biztosítson megfelelő oktatást, egészségügyet.

A kutatás egyik legfontosabb felfedezése, hogy a leginkább kisvárosokban élő lokálisan integráltak kulcsszerepet játszanak a NER fenntartásában. Helyben jól ismert emberekről van szó, részben polgármesterekről vagy önkormányzati képviselőkről is, de nem feltétlenül politizálnak közvetlenül. Vannak köztük helytörténettel, hagyományőrzéssel foglalkozó civil vezetők, különböző események szervezői, egyházi emberek és vállalkozók is. Értékrendjük másokra is hatással van, sokan rajtuk keresztül kapcsolódnak a szűkebb és tágabb közösséghez. 

„ŐK INTEGRÁLJÁK A FALUSI ÉS KISVÁROSI TÁRSADALMAT, VAGYIS A TELJES NÉPESSÉG FELÉT. GAZDASÁGI, TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI ÉRTELEMBEN SEM MINDEGY, KIKRŐL VAN SZÓ”- mondta Kovách, aki évtizedek óta foglalkozik vidékszociológiával.

A lokálisan integráltak csoportja az elmúlt években erősödött meg igazán, de nemcsak a NER-nek köszönhetően. „Ez hosszú folyamat eredménye, időbe telik, míg az anyagi és kulturális tőkék felhalmozódnak egy-egy családban. Például amíg az új generáció tagjai felsőfokú végzettséget szereznek, vagy mire a vállalkozó, a földbirtokos nagy presztízst alakít ki a helyi társadalomban. Már senki sem foglalkozik vele, hogyan szerezte a földjét, legfeljebb azt mondják rá, hogy huncut figura, de a teljesítményét elismerik, elfogadják őt”.

Ebből a csoportból sokan közvetlen kuncsaftjai a NER-nek az uniós projekteken keresztül. Érthető, hiszen a legtöbb kistelepülésre nem is igazán jut máshonnan külső forrás. A projektekben résztvevő kivitelezők, szakértők, bürokraták pedig nem csak extra jövedelemre, de szimbolikus hatalomra is szert tesznek másokkal szemben. És eközben ők maguk is függésbe kerülnek.

„A projekt kötődéseket hoz létre. A politika ezeket bizonyos szinten használja is, hiszen kiemel egyes csoportokat, akiknek forrásokat juttat. Nem tagadhatjuk ennek a tényét, de nem is szabad túlértékelnünk, mert akkor nem értjük a rendszer egészét. A projekt 2-3-4 évig tart, aki részesül belőle, az évekig ebben a meghatározott viszonyrendszerben él.. Ez automatikusan hozzáköti a fennálló rendhez, vagyis nem érdeke, hogy szembeforduljon vele, még akkor sem, ha amúgy nem szereti a NER-t és urait. Ezt a struktúrát nem a Fidesz találta ki, hanem az Európai Unió, de nagyban hozzájárul a rendszer stabilitásához.”

A KUTATÁS SZERINT A FIDESZ ELSŐSORBAN EZEN A CSOPORTON KERESZTÜL KÉPES BEHATOLNI A KISTELEPÜLÉSEK SZÖVETEIBE, RÁADÁSUL ÉSZREVÉTLEN, FINOMABB MÓDON, MINT A MÉDIÁBAN.

A helyi közélet legaktívabb szereplői olyan programokat, ünnepségeket szerveznek - sokszor összefonódva az önkormányzattal -, ahol a helyi történelmet, szokásokat elevenítik fel. Kovách szerint ezek nagyon fontos elemei a Fidesz identitáspolitikájának, még ha látszólag mentesek is a politikai felhangoktól. 

 „Ha van egy fesztiválja valamilyen helyi ételnek, oda mindenki szívesen elmegy. Ezek többnyire ingyenes események, nyitottak azok számára is, akik egyébként nem integrálódnak a társadalomba. Ezeken az alkalmakon találkozhatnak a többi csoporttal, a közösség részének érezhetik magukat” - mondta. 

A helyi értékekre építő klubok, körök „kielégítik az emberek természetes vágyát, hogy tartozzanak valahova, büszkék lehessenek valamire. Ha egy tanító gyűjti a falu vagy a kisváros népművészetét, abban elvileg nincs semmi politika, az emberek egyszerűen érdeklődnek iránta. De aki része akar lenni a közösségnek, nem érdekelt abban, hogy felforgassa a fennálló rendet. Ez ahhoz vezet, hogy elfogadják a nem nagyon jó, nem nagyon gazdag, nem nagyon igazságos, mégis stabil világot, amiben élnek. A NER mozgatóinak pedig a stabilitás az alapérdekük”. 

Ahogy erősödik ez a helyi integráló réteg, úgy alakítja ki a saját kultúráját. A mérések alapján a kisvárosi elit már szinte semmivel sem fogyaszt kevesebb kulturális terméket, mint a nagyvárosi értelmiség, ugyanúgy megengedheti magának a külföldi nyaralást is.

„Erős szó, mégis ezt használom: lassan öntudatra ébredő, egyes elemeiben polgárosodó csoportról van szó. Sokszor eleve olyan családokból jönnek, ahol a dédapák, nagyapák már elindultak a polgárosodás útján, csak aztán a történelem miatt vargabetűket írtak le.”

Márpedig ezek a folyamatok sokszor együtt járnak a család, a biznisz, sőt a közösség autonómiájának igényével, amiből Kovách szerint arra következtethetünk, nem biztos, hogy örök életű lesz e csoport és a NER házassága.

„Most is látjuk, hogy nehezebb helyzetbe került a rendszer, mint korábban. Ha be kell húzni bizonyos fékeket a válság miatt, az kiszámíthatatlan sérülésekkel és reakciókkal járhat. Ráadásul a mostani 30-as, 40-es generációnak egész más értékei vannak, sokan talán nem azonosulnak a szüleik minden tevékenységével. Azt feltételezem, hogy ők már legalább a magánemberi autonómiát szeretnék fenntartani. Bennük nincs annyi félelem sem, hiszen nem tudják, milyen az, amikor nyílt erőszakkal irányítják a társadalmat.”

Szerinte nyílt kérdés, mikor akar változtatni ez a csoport, akár az a része, ami eddig nem ment el szavazni. És kérdés az is, lesz-e, aki megszólítsa őket a másik oldalról. 

Kovách és más szociológusok esettanulmányokat is készítettek a témában. Érdekes módon arra is találtak példát, hogy a kisvárosi elit egyes tagjai helyi ellenzéket teremtettek, igaz, nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. A régóta baloldali vezetésű Gyöngyösön vállalkozók hozták létre a társadalmi nyilvánosság köreit, szinte pont úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Helyi politikáról, ügyekről vitatkoznak, miközben Kovách szerint a Fideszhez sem kapcsolódnak. 

Bár 2018-ban nagyon erős volt a Fidesz ebben a csoportban, más pártoknak is termett babér. Akkoriban még nem közösen mérték a teljes ellenzéket, de a Momentumot és az LMP-t együtt 13, az MSZP-t és a DK-t 10 százalékban támogatták. 

Középen: bizonytalanok és passzívak

A négy középső rétegből kettőre is igaz volt 2018 őszén, hogy a többiekhez képest nagy arányban, negyedrészben nem tudták megmondani, kire szavaznának. 

Egyik éppen a legnagyobb létszámú csoport, ők teszik ki a népesség ötödét (normakövető munkaerőpiacon integráltak). Ahogy a nevük is mutatja, elsősorban a munkán keresztül kapcsolódnak a társadalomhoz, politikával, civil tevékenységekkel nem foglalkoznak, kapcsolathálójuk sem jelentős, leginkább kistelepüléseken élnek. 2018-ban 23 százalékuk a Fidesszel szimpatizált, 19 százalékuk valamelyik másik ellenzéki párttal.

Hasonlóan bizonytalan rétegnek tűnt a normakövető dezintegráltaké. Többnyire nyugdíjasokról van szó, ők gazdálkodnak a legkevesebb pénzből (fejenként havonta 113 ezer forintból átlagosan), nem bíznak az intézményekben, főleg kistelepüléseken élnek, és képzetlenek. Őket tehát a munka sem tudja integrálni a társadalomba. A legalsó, teljesen leszakadt réteg után köreikben találhatók a legnagyobb arányban romák (10 százalék). 2018-ban 25 százalékban voltak fideszesek, 21 százalékban vállaltan ellenzékiek.

Két további csoportot azonosítottak még. Az egyiket közel harmadrészben budapesti emberek alkotják, akik negyedrészben diplomások, ilyen értelemben a lokálisan integráltak nagyvárosi párjai lehetnének. Csakhogy ők politikailag teljesen passzívak, ami szembemegy az alapvető várakozásokkal. Viszonylag sokan vannak köztük tanulók is. Összességében ők teszik ki a népesség 13 százalékát. Ha összeadjuk az azóta összeállt ellenzéki pártokat, 2018-ban szinte pontosan annyian támogatták őket, mint a Fideszt (29-30 százalék).

Politikailag szintén passzív, és negyedrészben budapesti az utolsó csoport, amely leginkább elnéző a normák megszegésével szemben. Szinte száz százalékban dolgoznak, mégis jelentős részben kirekesztve érzik magukat a társadalomból, nagyon szűk a kapcsolathálójuk. 2018-ban ők erősen fideszesek voltak (36 százalék), az ellenzéket összeadva is csak 21 százalékban támogatták. 

És akkor jött a járvány

Miközben a kutatás tanulságai szerint a NER egy sok lábon álló, több helyről bebiztosított, szilárd rendszer, már a harmadik kétharmad után is észlelhetők voltak a társadalomban olyan mozgások, jelenségek, amelyek legalább közép- és hosszútávon problémát jelenthetnek számára.

Ebből azonban nehéz messzemenő következtetéseket levonni, már csak azért is, mert nem tudjuk, mennyire lesz képes felfedezni, kihasználni ezeket az ellenzék, megtalálják-e a még alvó támogatóikat.

Másrészt a koronavírus-járvány merőben új helyzetet teremtett. Az elmúlt egy évben tömegek szembesültek a vírus gazdasági és egészségügyi hatásaival. Az új kihívások pedig időnként szokatlan kommunikációs bizonytalanságokat szülnek a hatalom részéről. 

Kovách Imre tavaly májusban, az első hullám végén azt mondta nekünk, látja annyira felkészültnek és reakcióképesnek a rendszert, hogy ha nem is mindent, de nagyrészt kezelni tudja majd a problémákat legalább olyan mértékig, hogy ne legyen földrengéserejű változás. 

Akkor még legfeljebb sejthettük, hogy a járvány valódi pusztítása még hátra van. „Miközben érezhető a zavar, ez a helyzet lehetőséget is kínál a hatalom gyakorlói számára. Akármikor is ér véget a járvány, az győzelmi jelentéssel ér majd fel számukra. A leállásra kényszerített gazdasági szereplőket is kárpótolni fogják, viszont ebben a helyzetben nehéz úgy osztogatni, hogy közben ne legyenek, akik úgy érzik, kimaradtak. A legjobb kormány sem tudja úgy kezelni ezt a helyzetet, hogy ne sértse nagyobb társadalmi csoportok érzékenységét.”

Ahogy látjuk, a lezárásellenes közhangulatot követve a korlátozások ősszel és tavasszal is a kelleténél később érkeztek, óriási terhet hárítva a kórházakra, amit kommunikációs szinten a keleti vakcinák beszerzésével és az uniós szinten magas átoltottsági aránnyal ellensúlyoznak. Egyelőre nem látszik, hogy a járvány harmadik hulláma - legyen bármilyen extrém helyzet is - érdemben csökkentené a Fidesz támogatottságát.

Írta Szurovecz Illés / 444.hu