Vállalva minden következményt, megosztok egy szösszenetet veletek a napomból. Nappalos műszak, nem elkiabálva, nem nagyon "súlyos" betegek...délután négy óra....

Elláttam a rám bízott betegeket, a munka nagyja lement, pihennek....egy pillanat alatt sosem érzett fáradtság tör rám nem, hogy állni, ülni sem tudok...életemben nem tettem, de most szóltam kolleganőmnek, hogy csak tíz percig figyeljen a betegeimre, le kell dőlnöm, majd becsoszogtam egy üres kórterembe, biztos ami biztos teló beállít tíz perc múlva ébresztő. Ledőlök, szemem lecsuk , majd abban a pillanatban egy kéz a vállamon....felnézek, az ágy mellett egy PAP áll....na neeee...kómába estem? De nem...megszólal...-"bocsánat a zavarásért, csak azt szeretném mondani, hogy holnap Ferenc atya misézik..."Nagyon küzdöttem, hogy komoly maradjak, a fáradtság álmosság, ahogy jött, úgy el is illant....és csak annyit tudtam mondani...-"ha ezt a napot túlélem, ott leszek..." Már kint nevettünk kolléganőmmel, mikor a teló jelzett...lejárt a tíz perc!