h i r d e t é s

Aki nem szavaz a Pártra, az dögöljön meg?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Aki nem szavaz a Pártra, az dögöljön meg?

2019. június 29. - 13:00

 

"Magyarország dús ország volt,
Van termése, kincse, vadja,
De amit a bús nép szerzett,
Víg uraság zsebre rakja "
/Ady Endre: Történelmi lecke fiúknak / 

A kép illusztráció! - Forrás: veszpresszo.hu

Színhely, egy vidéki nagyváros valahol Hunniában. Egy olyan minta város, amit mutogatni szoktak, hogy itt minden szép, minden jó. Egy város - Álomországból. Egy város, ahol ha a helyi örömsajtóból tájékozódik az egyszerű honpolgár, csak azt hallja, olvassa, magyar tigrisként száguld az itteni gazdaság.

Vasárnap délelőtt a város egyik - nagy költőnkről elnevezett - terére vitt az utam. Nem véletlenül jártam arra, tudtam, hogy ételosztás lesz azoknak a kilátástalan helyzetben levő embertársainknak, akik boldogok, ha a hétvége egyik napján, legalább egy tál meleg ételhez jutnak. Egy bazi nagy városban nem telik arra, hogy az önkormányzat a hét minden napján ellátást biztosítson a legnehezebb helyzetben tengődő városlakóknak.

Nézem a hosszú sort, látom a megfáradt, megtört embereket, akik többsége talán már büntetésnek is érzi az életet. Tudják, a hivatalosságokra nem számíthatnak, számukra ők egy kötelező, levakarandó nyűg, tán' még egyszerű élősködőknek is tartják őket. Néhányukkal beszélgetve megtudom, hogy sokan már több órája várják az ételosztás kezdetét. Hét közben még csak hozzájutnak ételhez, de a hétvége és a többnapos ünnepek nagyon hosszúak, hiszen ahogyan egyikük mondja: "Csak akkor jutunk ennivalóhoz, ha vannak olyan jóemberek, akik gondoskodnak rólunk, nyomorultakról is."

Figyelem az arcokat, a szomorú szemeket, a kérges kezeket. Próbálom kitalálni, hogyan is jutottak ide a térre, az ételre várók közé. Többségük szótlanul néz maga elé, nem beszél senkivel, várja, hogy sorra kerüljön. Pár évvel ezelőtt még "csak" az utcán élők várták a sorukat, de évről-évre többen lettek a kisnyugdíjasok, az élet peremére kerültek,a kisgyermekes családok, a közmunkából tengődők. "Tudja aranyoskám, nagyon szégyellem, hogy ide jutottam", mondja egy hölgy, majd hozzáteszi: "Félek, hogy a szomszédjaim közül valaki meglát, de örülök, hogy legalább jól lakhatok, most vagyok itt először, áldja meg az Isten magukat".

Nézem a kopott öltözetű, egykor talán jobb napokat látott nyugdíjasokat. Öreg napjaikra oda jutottak, hogy hó végére elfogy a kevés, összekuporgatott pénzük, idős korukra a társadalom számkivetettjeivé váltak. Egy dolgos élet van mögöttük, most egyik napról, a másikra élnek. Nem tudom, miért jutottak ide, de ahogyan állnak a sorban az ételhordójukkal, benne van a kis életük minden búja, keserve. "Nem ezt érdemeljük, hiszen még tudtunk dolgoztunk", mondja egy idős úr.

"Mit kezdjek a 62 ezer forintos nyugdíjammal, hó végén, ha elfogynak a gyógyszereim, akkor vagy a recepteket váltom ki, vagy ennivalót veszek. A kettő, együtt nem megy. És akkor még ott a rezsi, bár ahogy lehet a gázzal, a villannyal is takarékoskodom." - panaszkodik egy másik sorban álló.

Sok-sok megválaszolatlan kérdés, a város és a kormány illetékesei azonban közömbösek, érzéketlenek. A napi valóságban is lehet látni, hogy bizony a mai hatalom semmibe sem veszi azokat, akik sokszor emberhez méltatlan körülmények között tengetik napjaikat. Mivel többségük valószínűleg el sem megy szavazni, akkor pedig minek segítsen rajtuk a plebejusnak csúfolt kormány. Aki nem szavaz a Pártra, az dögöljön meg? 

Míg ezeket a sorokat pötyögtetem, azon gondolkodom, hogy miért nincs a szegénynek becsülete, miért lett szomorú valóság, hogy "mindenki annyit ér, amennyije van"? Miért van különbség, ember és ember között, aki teheti miért nem segíti a rászorulókat? Hol maradt az irgalmasság, a magát kereszténynek hazudó fideszes kormány tagjaiból? Az elsíbolt-, illetve nemzeti konzultációkra kidobott milliárdokból bőven telne arra, hogy az ország minden településén, a hét minden napján legalább egyszer meleg ételhez jusson minden szociálisan rászoruló magyar ember, ne menjen éhesen hétfőn iskolába, óvodába egyetlen gyermek sem. Egy kicsivel kevesebb jutna a nemzet gázszerelőjének, vagy a miniszterelnök saját lábon álló családjának, viszont sokak számára lehetne egy kis esély, az emberhez méltó életre.

Minden illetékes elvtársnak, akik milliós fizetésükért semmit sem tesznek, csak a feneküket növesztik a kényelmes székeiken, szerényen javaslom, hogy próbálják megfejteni, Teréz anya mondatatait: 

"Életünk végén nem annak alapján ítéltetünk meg, hogy hány oklevelet szereztünk, mennyi pénzt kerestünk, vagy mennyi nagy tettet vittünk véghez. Az alapján ítéltetünk meg, hogy "Éhes voltam és enni adtatok. Ruhátlan voltam és ti betakartatok. Idegen voltam és ti befogadtatok.""

Címkék: 

 

h i r d e t é s