Oroszország talpra állt. A tétova, kaotikus jelcini állam Putyin vasmarkában új erőre kapott, és elfoglalta helyét a világ vezető hatalmai közt.
Mely pozíció, a méreténél és kapacitásainál fogva természetesen megilleti, és melyet csak az olyan idióták vitattak el tőle, mint Reagan, aki szerint örökre leszámoltak az oroszokkal.

Európa az általános eufóriában keblére ölelte az egykori csatlós államokat, mely rövidlátó, ostoba döntés, néhány lelkes demokrata vágyálmai mellett elsősorban profitszerzésre irányuló törekvés volt: az olcsó kelet-európai munkaerő és a szinte szűz, de kiéhezett felvevő piacok igézete.

Ezzel pedig Nyugat-Európa magára szabadította a (cseheken kívül) demokráciát, valódi többpártrendszert, politikai kultúrát, toleranciát sosem ismerő, alattvalói szerepben szocializálódott kelet-európai milliókat.
És még vétó jogot is adott nekik, a "Dél" után a "Kelettel" is felhígítva az egykori Szén- és Acélközösséget, az Európai Gazdasági Közösséget, mely a gazdag északnyugat-európai államok uniója maradhatott volna.

Azt, hogy a tétova, tehetetlen, vodkába fulladó jelcini Oroszország csakis átmeneti állapot lehet, és törvényszerűen magához fog térni, majd visszatér a hagyományos expanzív politikájához, Orbán Viktor, az Oroszverő antikommunista hős, aki egymaga űzte ki a Vörös Hadsereget Magyarországról (amint ezt Schmidt Marcsi gazdagon, milliárdokkal szponzorált vándorcirkusz-kiállítása hűen elénk tárja) viszonylag hamar, a világ átlag politikai-döntéshozó elitjénél jóval előbb felismerte.
És végrehajtotta nagy számban, skrupulusok nélkül bonyolított damaszkuszi fordulói legnagyobbikát: hirtelen, egyik napról a másikra az eddig gyűlölt orosz birodalom hívévé lett.
(Azt is pontosan mérve fel, hogy az állandóan komcsizó híveinek sem fog a szeme se rebbenni, sőt még egy Vlagyimir Putyin Baráti Kör létrehozására is futotta).
Az új barátságot pedig súlyos elkötelezettséggel pecsételte meg, a magunk, a gyermekeink és az unokáink kontójára: Paks II.

Azóta hűen szolgálja új gazdáját, akinek egyáltalán nem titkolt célja az egykori szovjet birodalom területi egységének helyreállítása, és befolyási övezeteinek visszahódítása.

Folyamatos bomlasztó tevékenységet fejt ki az Unióban (meggyőződésem szerint nem csupán önszorgalmúan, hanem főnöki utasításra és instrukciók alapján is)

A Nyugat-Balkán destabilizálása és az orosz befolyás megszerzése is állandó komissiója.
Szlovéniát, a térség hagyományosan legfejlettebb államát egy másik csatlós, a többszöri bírósági eljárásra érett Janez Janša felkarolásával már sikerült letérítenie a demokrácia útjáról.
Bosznia-Hercegovina és Észak-Macedónia tagfelvételi kérelmét pedig a soha be nem következő jövőbe tolta ki.
Mégpedig az Unió bürokratáinak hallgatólagos egyetértésével megbuktatva a nyugat-párti helyi kormányokat.
(A dolog pikantériája, hogy mindezt Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos aktív közreműködésével sikerült tető alá hozni, amely rávilágít az uniós vezetők valós szándékaira, vagy ellenkezőleg: vakok, süketek és degeneráltak, hogy erre a posztra pont a bomlasztó Orbán emberét nevezték ki.)
Ezek az államok, csalódva az Unióban, Putyin karjába rohannak majd.
A Kelet-Balkán: a hagyományosan orosz orientációjú szerbek és a bolgárok mellé. Horvátország és Románia pedig elszigetelődik majd.

Orbán sok hasznos dolgot művel Putyin számára. Ő a farkasnak a malac ajtajába bedugott hátsó lába az Unióban, szeme és füle a NATO-ban.
(Nem véletlen, hogy ott évek óta nem vehet részt a felső szintű döntésekben és információkhoz se juthat).

Az Orosz Befektetési Bank fedőnevű hírszerző szervezet és házipénztár diplomáciai mentességet élvező budapesti központja az uniós bankrendszerhez hozzáférő kukucskálás és a szélsőjobboldali szervezetek finanszírozásának eszköze.
Hiszen Salvinitől Le Penen keresztül Strachéig, az AfD-ig és Geert Wildersig, meg a katalán szeparatistákig és újabban a Vox-ig, Farage-ig és Johnsonig (a brexit nyélbeütése érdekében), a finn és a dán neonácikig és a flamand szeparatistákig hosszú sorok tolonganak a pénztári ablak előtt.

Orbán pedig pártoló nagybácsira tett szert e kapcsolatban, aki ellensúlyt képez az Unió bürokratáival folytatott óvatos szabadságharcában.

(Hogy Orbán Kína irányában is elkötelezte magát, az más kérdés, mely pillanatnyilag Putyint nem zavarja – a két nagyhatalom útjai egyelőre nem keresztezik egymást.
(Az Európával kapcsolatos terveik ugyanis eltérőek: Kína a kereskedelmi behatolásban és pozíciószerzésben érdekelt, Putyin pedig, felélesztve a Sztálintól a gorbacsovi fordulatig tartó doktrinát, Európa szétszabdalásában, szétzüllesztésében, lehetőleg oroszbarát rezsimek hatalomra juttatásában. Egyelőre nem zavarják egymás köreit. Az majd később következik be.)

Az azeri-örmény konfliktusokban, legutóbb az azeri támadás ügyében egyedül Orbán állt az agresszor mellé, az oroszok is csak titokban támogatták. (Örményország az iszlámba beékelődve mindig mostohagyermek volt.)

A belorusz választásokat nyíltan meghamisító Lukasenko egyetlen megértő európai barátja Orbán, aki az ottani atrocitásokat ugyanolyan közönnyel kezelte, mint legutóbb a kazah felkelés vérbe fojtását – immár nyílt orosz katonai beavatkozással.

Hiszen jól szervezett felforgató csoportok hatalomátvételi puccskísérlete volt mindkettő!!
(Orbán és a samesza, Szijjártó e fordulatot Kádár Fehér Könyvéből vette át: 56 a CIA jól szervezett hatalomátvételi kísérlete volt, horthysta ügynökök bevetésével.)

Ukrajna ügyében, melyet Putyin végső soron vissza akar téríteni az orosz birodalomba, Orbán ugyanazt a szennyes játékot űzi, mint annak idején Horthy Jugoszláviával. Európából egyedül a Krímet már annektáló, Kelet-Ukrajnában állandó háborús állapotokat teremtő, nemrégiben vagy százezer orosz katonát a határon "hadgyakorlatra" felvonultató Putyin pártját fogja.

Az, hogy ezzel a kárpátaljai magyarok ügyét nehezíti, fokozza ellenük a hátba támadott ukránok gyűlöletét, nem izgatja. Neki ez a feladata! (Ámbár Munkácsot nem fogja visszakapni!)

Egyszóval hát Orbán, a nemzeti szuverenitás és az európai kereszténydemokrácia értékrendjének élharcosa, Putyin legjobb csatlósaként a Gazda minden ügyét támogatja.

És hasznosít minden tudást, meg gyakorlatot. A belorusz és kazah megmozdulások leverésének technikáit, az orosz ellenzékiekkel való leszámolás módszereit is.

Nem kétlem, hogy egy esetleges ellenzéki választási győzelem esetén nem fog lemondani a hatalomról. Akkor sem, ha orosz tankokat kéne Budapestre vezényelni. Amire persze nem fog sor kerülni. (Uniós és NATO-tagként más a helyzet, mint Belorussziában és Kazahsztánban.)
De hát, a hadsereg és a karhatalom a kezében van (lesz), és ott vannak a CÖF, a Hit Gyülekezete mindenre elszánt békeharcosai is, Bayerrel, meg Németh Sándor címzetes tábori főlelkész úrral az élen. Meg a Kubatov-fiúk és a Toroczkai-féle nyilasok.
A magyar nép pedig különben sem arról híres, hogy az utcára megy a jó ügy érdekében.

Orbánnal, azon kívül, hogy totálisan gátlástalan, az a baj, hogy képes előre tervezni, ellentétben bárkivel a magyar politikai elitből, az elmúlt harminc-negyven évben. Egyszerűen nincs egyenrangú ellenfele. Pedig még csak nem is sakkozik, mint Kádár.