h i r d e t é s

Beköltözött a szlovén borok íze-java a Pannon Borbolt polcaira

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Beköltözött a szlovén borok íze-java a Pannon Borbolt polcaira

2018. október 22. - 13:13

Szlovénia egy csodás ország, ahol megannyi tájegység olvad egybe. A borok kedvelői sem csalatkozhatnak, hiszen borvidékei erősen emlékeztetnek a Zalai-dombság lankáink elhelyezkedő pincéink látványvilágára.

Tán éppen azért, mert közvetlen szomszédságban vannak, vagy mert az egykor Osztrák - Magyar Monarchiához tartozott területet hajdanán még Stájer országhoz sorolták, sőt, napjainkban is inkább stájernek tartják magukat a helyiek, mintsem szlovénnek. Egy a lényeg, délnyugati szomszédunk Muravidék legnagyobb pincészetének, a Jeruzalem Ormož legjobb borait hívtuk meg mai témánknak, melyet Magyarországon először a Pannon Borbolt kínálatában találhatunk meg.

Szlovénia bortermelő vidékei

Szlovénia a világ legkisebb bortermelő országai közé tartozik, minőségét illetően viszont érdemes számításba venni, mert a borainak 70%-a minőségi bor. Három nagyobb szlovén bortermelő vidéket különíthetünk el:

  • Primorska, az olasz határ és Koper tengerpari kikötője között húzódó tengerparti sáv borvidéke; mediterrán hatású régió, jellemzően vörösborokat adó szőlőfajtákkal
  • Posavje, a Száva völgyének borvidéke, jellemző a teraszos művelés, különböző talajú, több, különböző mikroklímájú területen. Leginkább könnyed fehérborairól és rosé borairól ismeretes.
  • Podravke, mely Ausztria déli határától, Magyarországgal szomszédos területeken át Horvátországig húzódik. Ehhez a bortermelő vidékhez tartozik a Muravidék, és Jeruzalem is.

Muravidék és Jeruzalem borai

A bortermelő vidékek közül most a Muraközt, ezen belül is a Ljutomer-Ormož borvidéket emeljük ki, mivel itt tevékenykedik a Pannon Borbolt új partnere, a Jeruzalem Ormož. A borvidék apró települése, Jeruzalem, nevét még a keresztes hadjáratból hazatért katonáktól kapta, mert megpillantva a tájat, Jeruzsálem lankái jutottak eszükbe, páratlan szépségével, természeti kincseivel. Csodás vidék, közel a magyar határhoz, tagolása is emlékeztet a Zalai-dombság lankáin megbújó települések és szőlőültetvények váltakozó mozaikjára. Talaja ásványi anyagokban gazdag, alapkőzete mészkő, hiszen az Alpok előterében található a terület. A teraszos művelés egyik különlegessége, hogy termálvízzel is öntözik a szőlőültetvényeket.

Szőlőfajták közül érdemes megemlíteni, hogy a helyi Furmint szőlő saját elnevezést kapott, köszönhető ez még Napóleonnak, aki megkóstolva a furmint borokat, csak annyit mondott C'est bon, amit a helyiek šipon-nak értettek. A furminton - šipon-on kívül találhatunk itt chardonnayt, olaszrizlinget, sauvignon blanc-t, pinot blanc-t, traminit. Napjainkban azonban visszatérőben van a furmint elnevezést, tekintettel arra, hogy milyen sikereket értek el a Tokaji borvidék furmintjaival. A jellemzően fehér borokat adó fajták mellett, már elkezdtek kísérletezni a vörösborokat adó szőlőfajtákkal is.

Puklavec Családi borászat

A Jeruzalem környéki szőlőültetvények összesen 2000 hektárt tesznek ki, többségük kis borászat. Ebből 650 hektáron a Puklavec család gazdálkodik, már 2009 óta, de jellemzően 400-450 hektárról vásárolják fel más gazdák szőlőjét is. Ezzel ők lettek Szlovénia legnagyobb családi borászai, a legnagyobb bortermelők. Az ő híres Jeruzalem Ormož név alatt futó boraikat vette most fel kínálatába a Pannon Borbolt. Boraik között megtalálhatjuk a furmint, rajnai rizling, sárgamuskotály, sauvignon blanc és sauvignon blanc prémium borokat is.