Helyes fiatalember… Élt 24 évet és 2 hónapot.
megtekintés
…tudniillik az operaház királyi páholyába.
megtekintés
Hó helyett: Belvizes területek a Jászságban…
megtekintés
Tizenegyedik alkalommal tartott évértékelőt Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.
megtekintés
Tavaly a politikusok furcsa gazdagságáról szóló hírek gyakrabban jelentek meg, mint Gyurcsány Ferenc a bulinegyedben.
megtekintés
„A kormányfő legidősebb lánya jogi lépéseket tesz, mert jogsértő módon személyes, a családi nyaralásairól készült képek kerültek ki az internetre” – tudatta az MTI.
megtekintés
A Demokratikus Koalíció elnöke a szegénységellenes mozgalmat idézte évértékelőjében.
megtekintés
Felcsúti és XII. kerületi ingatlan, 930 ezer forintos, feleségével közös megtakarítás, - amely tavaly óta vagy négyszázezer forinttal csappant meg,- valamint egy öt és fél milliós követelés az "Út a győzelemhez" című könyvből, és már a végéhez is értünk Orbán Viktor miniszterelnök vagyonnyilatkozatának,
megtekintés
Klasszikus eszközökkel, tárgyalásos úton beszéljük meg a vitás témákat, így a korrupció témakörét is.
megtekintés
A képviselőségről azonnal lemondott volt kormányfőt a Fidesz azért támadja, mert a vagyonnyilatkozatában nem írta bele a céges osztalékát, és nem vallott élettársáról.
megtekintés
Lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a Fővárosi Törvényszék a Simon Gábor egykori MSZP-elnökhelyettessel szembeni házi őrizetről rendelkező kényszerintézkedést. - írja az origo.hu
megtekintés
Méltósággal és demokratikus eszközökkel állítjuk vissza a köztársaságot - mondta az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton Budapesten a Magyar Köztársaságra emlékező kőnél.
megtekintés
Példátlanul bőkezű az Orbán-kormány az állami autóhasználattal: évről évre nő, és ma már az ezret közelíti azon állami tisztviselők száma, akiknek az adófizetők pénzéből biztosítanak személyi használatú gépkocsit.
megtekintés
Tündérmese: így szórtak el újabb 3 milliárdot Orbán emberei
megtekintés
Turbófokozatban trollkodja szét a politikát, Újpesttől Veszprémig mindenhol ott ólálkodik, megtéveszt, megoszt, népszavazást gáncsol és közben eszelős közpénzeket kaszál.
megtekintés
Vett egy újabb telket Orbán Viktor?
megtekintés
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el vasárnap 0 órától 24 óráig Pest megye területén.
megtekintés
Hétfőn, Angela Merkel, német kancellár érkezése miatt a delegáció útvonala mentén időleges terelésekre, illetve bizonyos területeken és épületeknél lezárásokra lehet számítani Budapest több pontján is.
megtekintés
Három hónapja a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) még minden tekintetben törvényesnek és indokoltnak ítélte meg az Ökotárs Alapítványnál tavaly szeptember 8-án tartott házkutatást, amelyet a testület egy most csütörtöki döntésben jogellenesnek nyilvánított. Mind a kettő jogerős, fellebbezésnek helye egyik esetben sincs.
megtekintés
A politika része-e egy kutyás baleset, vagy egyátalán a baleset?
megtekintés
Csak harmadannyival több befektetés, viszont négyszer annyi hajóhely – egy alsóörsi kikötő bérbeadására kiírt pályázat alapján arra lehet következtetni, hogy nagyon jó feltételekkel szerezte meg a keszthelyi Phoenix kikötőt az a cég, amelynek résztulajdonosa a kormányfő veje.
megtekintés
Szavazást írt ki Ózd jobbikos polgármestere, Janiczak Dávid arról, hogy épüljön-e a város határában egy 500 férőhelyes börtön.
megtekintés
Három lépcsőben foglalja el Schmidt Mária a Várbazárt – ez két érdekes kérdést vet fel.
megtekintés
Közel ezer állami tisztségviselőnek biztosít az Orbán-kormány személyi használatú gépkocsit az adófizetők pénzéből – írja a Népszabadság.
megtekintés
Húszrészes, egyenként egyperces animációs kisfilmsorozatot készíttet a Magyar Nemzeti Bank.
megtekintés
Hiszékeny Dezső azon kevés szocialista politikusok egyike, akinek a tavalyi országgyűlési választáson volt oka örülni: a XIII. kerületben nagy fölénnyel nyert.
megtekintés
Valaki visszaélhetett a családi képekkel, de az is előfordulhat, hogy a miniszterelnök lánya maga töltötte fel azokat egy Tumblr-oldalra.
megtekintés
Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke magyarul próbálta meg elhajtani a BBC angolul érdeklődő újságíróit, majd egy cinikus közleményben kommentálta a történteket.
megtekintés
Egy hónapon belül rendeletet kell alkotniuk a települési önkormányzatoknak a helyi segélyezésről, mert március 1-jével átalakul a szociális támogatási rendszer.
megtekintés
Az országban szinte példátlan módon a Hajdú-Bihar megyei közgyűlés fideszes többsége megszüntette a képviselők azon jogát, hogy napirend előtti felszólalással éljenek.
megtekintés
Az elmúlt négy év alatt többszörösére hízott a magyar államapparátus, a miniszterek, államtitkárok és helyettes államtitkárok száma ma már közelíti a 200 főt.
megtekintés
Február elsejével távozik a kormányszóvivői posztról Kurucz Éva - közölte a Kormányzati Információs Központ pénteken az MTI-vel.
megtekintés
A szlovák hatóságok a havazás miatt nem engedélyezik a 7,5 tonna össztömegnél nagyobb járművek behajtását Szlovákiába - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.
megtekintés
Elszólta magát a rendőrség abban a csütörtöki közleményben, amelyben visszautasította a vádat, hogy politikai nyomásra nyomoznak az Ökotárs Alapítvány ügyében.
megtekintés
Bár nagy szenzációkra nem lehet számítani, a hétvégén tisztábban láthatjuk egy-két képviselő, illetve kormánytag vagyoni helyzetét.
megtekintés
Már a minisztériumnak sem tetszik a földadó.
megtekintés