Majdnem minden évben történik valami változás az elméleti és gyakorlati felkészítés, valamint a vizsgák terén.
megtekintés
Egy unokájáért aggódó nagypapa panaszai.
megtekintés
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke szerint várhatóan 200-250 milliárd forint hiányzik majd a költségvetésből.
megtekintés
A Magyar Nemzet információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz abban az ügyben, amelyben Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője tett feljelentést tavaly rágalmazás miatt.
megtekintés
A schengeni övezeten belül repülővel utazókról hat, az azon kívülre repülő, illetve onnan beutazó utasokról 16 adatot kell továbbítaniuk a légitársaságoknak a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központnak.
megtekintés
Merkel nem fog keménykedni Orbánnal, mert szüksége van a támogatására, az amerikaiak problémája viszont mélyebbnek tűnik – diplomáciai források szerint jogelméleti szinten vitatják a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.
megtekintés
A veszprémi időközitől nem tartanak a Fideszben, a tapolcai választáson már annál szorosabb eredményre számít a kormánypárt, itt ugyanis nagyon erős a Jobbik.
megtekintés
Több mint egy évig miniszteri biztosként járta az országot, tárgyalt a gazdákkal, nyilatkozott, interjúkat adott.
megtekintés
A korábbitól gyökeresen eltérő gazdaságpolitikai módszerekre volt szükség 2010-ben – mondta lapunknak Szalai Erzsébet közgazdász-szociológus.
megtekintés
A Nemzeti Nyomozó Iroda őrizetbe vette az úgynevezett Cinóber-gyilkosságban felbujtóként gyanúsított Ferencsik Attilát.
megtekintés
Alaptalan támadást intézett a Hír TV a Magyar Nemzeti Bank ellen - állítja a pénzintézet.
megtekintés
A Fidesz frakcióvezetője szerint ostobaság, hogy Ádert követné két év múlva a jelenlegi miniszterelnök.
megtekintés
Egyre többen vélik úgy, hogy a baloldalon előválasztást kell tartani 2017-ben.
megtekintés
A MIÉP a hétvégén tartotta 19. országos tisztújító kongresszusát.
megtekintés
Egymilliárd forintért bérelt Andy Vajnától épületet az állam, hogy legyen hol működnie Szerencsejáték Zrt. kaszinójának - írta a Népszabadság.
megtekintés
A Németország által az unióban képviselt szigorú gazdaságpolitika magyar támogatása és az Oroszországgal szembeni szankciós politika is minden bizonnyal napirenden lesz.
megtekintés
A kormánynak lehetősége lenne egy 20-30%-os gázárcsökkentésre a gáz világpiaci árának csökkenése miatt.
megtekintés
Az időközi választásokra egy budapesti hajléktalan is próbál ajánlásokat gyűjteni.
megtekintés
Rogán Antal, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője (egyben a gazdasági bizottság elnöke) behívatta magához az érdekképviseleteket, mert szerinte annak ellenére nem lettek olcsóbbak a pékáruk, hogy a benzin ára jelentősen csökkent.
megtekintés
Hová meneküljön a nevelőapja által rendszeresen megerőszakolt lány vagy a megkínzott feleség?
megtekintés
A belvárosi ingatlanbotrányba keményen beleálló politikusnak a volt polgármester vagyonosodása tűnt fel.
megtekintés
Karalyos József a belváros szívében, az Október 6. utca 5.-ben kibérelte az önkormányzat egyik helyiségét, a műemléképület földszinti, 295 négyzetméteres üzlethelyiségét, hogy ott éttermet nyisson.
megtekintés
Megérkezett hétfőn délután az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, Colleen Bradley Bell.
megtekintés
Az állatok maradnak. A Nyugatiból induló vagy oda tartó vonatok sem közlekedhetnek egy szakaszon.
megtekintés
Szemerkényi Réka még nem utazott ki Amerikába – a külügy szerint még nem kapta meg a fogadó iratot, más források szerint viszont már régen birtokában van.
megtekintés
Tavaszra lendületet vesz a Fidesz, és hozzá kezd számos nagy reform végrehajtásához.
megtekintés
Szombat este a 9-es buszon egy arab férfi kiabált angol és arab nyelven, összefüggéstelenül.
megtekintés
Hajdúsámson volt fideszes alpolgármestere a vád szerint kampánycélra visszakért egy-egymillió forintot azoknak a magánlakásoknak az árából, amelyekért az önkormányzat fizetett volna.
megtekintés
Szemerkényi Réka még nem utazott ki Amerikába – a külügy szerint még nem kapta meg a fogadó iratot, más források szerint viszont már régen birtokában van.
megtekintés
Hétfőn 16 órakor zárult le a határideje a nyilvántartásba vételre jelentkezésnek a veszprémi 1-es számú választókerületben február 22-én rendezendő időközi parlamenti képviselő-választásra.
megtekintés
Ahogy az már fejlett európai demokráciákban szokás, a miniszterelnök kábé másfél héttel ezelőtt összetrombitálta a baráti vagy inkább házi sajtót magánjellegű műhelybeszélgetésre, és közölte… a micsodát.
megtekintés
Két nappal a Magyar Kultúra Napja előtt a Közműlelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete (KKDSz) civil szervezetek és a társszakszervezetek bevonásával demonstrációt szervezett Budapesten.
megtekintés
Bár a város rossz anyagi helyzetére való tekintettel a szemétszállítási kedvezményt eltörölték, Tiffán Zsoltnak a képviselő-testület megszavazta, hogy ingyen használhassa a városi húsz személyes kisbuszt.
megtekintés
Rogán Antal visszalő: a belvárosi ingatlanbotrányokkal kapcsolatos kijelentések miatt már eddig tucatnyi pert indított, és még többet ígér.
megtekintés