1956 és 2006 ugyanazt tanítja: ne vezessék az országot azok, akik gazdaságilag és morálisan tönkretették, ne vezessék, akik egyházellenesek, akik folyamatosan hazudoznak, és ne vezessék azok, akik képesek rátámadni a magyar emberekre - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken Budaörsön.
Nagyon ráfizetünk arra, hogy a költséghatékonyabb oltás helyett a kórházak túlterhelésével kezeljük a járványhelyzetet: mígnem két Pfizer védőoltás 40 euróba kerül, a kórházi ellátás és a gyógyszerek tétele ennek többszörösére rúg. - írja a Pénzcsinálók
Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet folyamatosan építkezik, azzal a töretlen hittel és elköteleződéssel, amelyet elődeitől kapott örökül - fogalmazott Bogos Krisztina főigazgató a Korányi-intézet 120 éves fennállását ünneplő tudományos szimpóziumon pénteken, a Magyar Tudományos Akadémián.
Több mint 37 ezer műemléki épület található ma Magyarországon, negyedük magántulajdonban. Ugyanakkor pont ez az a csoport, amelyen belül a legnagyobb arányban találhatók a fokozottan veszélyeztetett, felújítandó ingatlanok. Egy szépen karbantartott műemlékért viszont akár több milliárd forintot is kérhet tulajdonosa, ha eladósorba kerül.
Fontos, hogy érthetővé és átélhetővé tegyük a 65 évvel ezelőtti eseményeket nemcsak a felnőttek, hanem az ifjabb nemzedékek számára is - mondta a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum új időszaki kiállításának megnyitóján.
Emlékeznek még Dózsa Lászlóra? Az emberre, akinek nevét egy ‘56-os fiú képe mellé írták ki hatalmas házfalakra az ’56-os emlékévben, és aki maga is arról beszélt, hogy ő van a képen?
Márki-Zay Péter ígérete szerint az összellenzéki listán három roma embert is indítanak jövőre. Az 1 Magyarország Kezdeményezés szerint ez ugyan bátor lépés, de nem elég. A civil aktivisták szerint több hitelesség, elszámoltathatóság és kevesebb korrupt vezető kell a magyarországi romáknak. - írja a Szabad Európa
A szerda esti közlönyben jelent meg a 2021. év őszén tartott egyes rendezvényekre vonatkozó eltérő szabályokról szóló rendelet, mely kimondja, hogy a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket nem kell alkalmazni az október 23-i ünnepek és a Mindenszentek, valamint a halottak napja alkalmával. - írja a Portfolio