A fideszesek megszavazták Szabó Tímea 9,7 millió forintos büntetését Azért kapta Kövér Lászlótól, mert az Országgyűlés június 15-i ülésnapján egy Fidesz-logóval összemontírozott kínai zászlót tűzött ki a pulpitusra.
Az ügyre fényt derítő Hadházy Ákos úgy kommentálta a tisztviselő elbocsátását: elismerték, hogy állami alkalmazottak végeznek pártkampányt. A Belügyminisztérium állítja, nem jár el egy párt képviseletében sem.
Múlt héten lemondott Karas Monika, az NMHH elnöke, mert "új szakmai kihívások" kezdték érdekelni. Így biztosan a fideszes többség választhatja ki utódját az NMHH élére kilenc évre. Az ellenzék most bojkottot hirdetett, tiszta választást akar. - írja a Szabad Európa
A legnagyobb csoda, hogy az előválasztáson 220 ezer olyan fiatal mozdult meg, akik reményt láttak – mondta hétfőn este Márki-Zay Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte ez az erő már Orbán Viktor leváltását vetíti előre.
Az előválasztás sikeres lebonyolítása, a magas részvétel és a legtöbb szereplő számára (rész)sikert hozó eredmények egyaránt okot adnak az ellenzéki térfélnek az ünneplésre, de a parlamenti többséget biztosító szavazói tömeg megszerzéséhez sok még a tennivalójuk, elsősorban a kisebb településeken.
Fontos üzenetet kapott az ellenzék Márki-Zay Péter győzelmével - értékelt Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Gyurcsány Ferenc lesz Orbán Viktor ellenfele a 2022-es választásokon - közölte Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője.
Egy-egy ütközés a gépjárműben és a vadban is jelentős károkat okozhat, amit a casco vagy vadkár-kiegészítő biztosítás téríthet meg – hívja fel a figyelmet Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikáció vezetője.