Több mint háromezer magyar páciens érzékeny személyes és egészségügyi adatait sikerült kibányászni egy számítógépről, amely korábban egy rendelőben működött, majd egy szeméttelepen végezte – derül ki a Kiberblog bejegyzéséből.
Újabb 500 ezer kínai vakcina érkezik Magyarországra márciusban - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken közösségi oldalán, miután telefonon tárgyalt Wang Wentao kínai kereskedelmi miniszterrel.
Portik Tamás a Fenyő-gyilkosság tárgyalásának mai napján meglepő bejelentéssel állt elő: 1996 és 2003 között az Egyesült Államokban tartózkodott, a rendőrök és Drobilich Tamás pedig azt akarták, vegye fel, ahogy Gyárfás Tamás és Princz Gábor arról beszélnek, részesei voltak a gyilkosság megrendelésének.
"Több mint 300 millió forintért készül majd együttesen a Pénzmúzeumba kerülő Csodaszarvas és a félig a múzeumba, félig az MNB által készített aluljáróba lógó, aranyra festett acélrudakat tartalmazó "suhanó masina"...."
A kötelezően elrendelt ügyelet esetében az országos kórház-főigazgató engedélyével el lehet térni, így annak összege hétköznapon 100 százalék, pihenőnapon 110 százalék, munkaszüneti napon pedig 120 százalék lehet - tájékoztatta az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) az atv.hu-t.
2021. január elsejétől életbe léptek az új otthonteremtési támogatások. A rendszer igen összetett gy jól jöhet a segítség, hogy mindenki maximálisan kuhasználhassa a neki szóló előnyöket. Az újHÁZ Centrum felkészülten várja a vásárlói megkereséseket: képzett értékesítési kollégáik bevonásával segítik az építkezni, felújítani vágyó családokat.