Azonnal vonja vissza a kormány a tb-rendeletet, amely szerint már az életmentésért is fizetni kell azoknak, akik hat havi társadalombiztosítási hátralékot halmoznak fel – reagált közleményben a Magyar Szakszervezeti Szövetség a legújabb szigorításra.
A szerdai kormányülésen több döntés is született, ezek egy részéről Orbán Viktor miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában beszámolt. A kormányinfó keretében Gulyás Gergely miniszter az ATV kérdésére elmondta, hogy a tesztek hatósági árazása azt jelenti, hogy nem lehet sokszoros profittal árusítani majd ezeket.
Feljelentést tett a Tolna megyei város ellenzéke a korábbi helyi hulladékszállító szerintük jóval értéke alatti eladása miatt. A vevő a felvásárlási lázban égő Vertikál, amely évtizedekkel ezelőtt szoros kapcsolatban állt a mostani cégértékbecslő ügyvezetőjével.
A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott péntek reggeli interjúban beszélt a legújabb járványügyi intézkedésekről és a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott beszélgetéséről is.
A koronavírus második hullámának elején, minden iskolás korú szülőt izgat a kérdés, hogy vajon miként alakul majd az őszi félév? Lesz újra digitális oktatás? Tanszerre vagy inkább új számítógépre költsünk? Egyáltalán jó a gyereknek a digitális oktatás? A GKI Digital augusztus végén készült lakossági kutatása ezt a témát járta körbe.
Jogerősen felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki csütörtökön a Fővárosi Törvényszék egy haditechnikai eszközökkel összefüggő többszázmilliós költségvetési csalás miatt indult ügyben - tudatta a törvényszék sajtóosztálya közleményben.