h i r d e t é s

Bement meglátogatni a frissen műtött barátját a budapesti kórházba, rájuk szakadt a plafon a fizetős szobában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Bement meglátogatni a frissen műtött barátját a budapesti kórházba, rájuk szakadt a plafon a fizetős szobában

2019. január 12. - 09:05

A menekülő beteg hűlt helyére zuhant a törmelék a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban. Az orvos meg sem lepődött. – írja a 444.hu

Leszakad a plafon a Balcsy-Zsilinszky Kórházban - Forrás: 444.hu

Krisztián igazi jó barát lehet, ugyanis még az orrsövényműtéte napján, vagyis tegnap délután meglátogatta a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórházban fekvő barátját, aki egy napi 11 ezer forintba kerülő fizetős szobában feküdt.

Ezen a ponton át is adnám neki a szót, annyira érzékletesen írta le azt, ami ezután történt:

Beszélgetés közben észrevettük, hogy vizcseppek csöpögnek a plafonról. Percek múlva már folyt a víz ránk. Ekkor a vizitre érkező orvos mondta, hogy távozzunk gyorsan a kórteremből egy másik szobába. Elkezdtük összepakolni az ételt-italt-ruhákat és minden más személyes tárgyat. Az utolsó pillanatban értem ki a kórteremből mielőtt ránkszakadt a plafon. Mind ezt napi 11000 forint ellenében. Éljen Felcsút, éljenek a stadionok!

Miután gyorsan összepakolta a barátja cuccait, kiderült, hogy mekkora mázli, hogy a havernak orrsövény- és nem mondjuk lábműtétje volt. Alig hagyták el ugyanis a kórtermet, a plafon máris leszakadt, pont a frissen operált beteg hűlt helyére:

Visszamentem a kis szekrényben hagyott pénzért, személyes tárgyakért és ahogy kiléptem a kórterembol leszakadt a plafon. Arra az ágyra, amin feküdt, így ha ez éjjel történik, nemcsak az orrsövényműtét miatt kellene bent feküdnie.

A legviccesebb az, hogy mit reagált erre az orvos:

Annyit mondott, hogy sokminden érdekes dolgot lát a közegészségügyben, így már meg sem lepődik. Úgy viselkedtek, mintha ez mindennapos dolog lett volna. Becsukták az ajtót, majd mentek tovább…

Az ügyről természetesen megkérdeztem a kórházat, többek között aziránt érdeklődve, hogy felújítás volt-e a fül-orr-gége feletti emeleten, vagy csőtörés történt-e, esetleg egészen más oka volt a balesetnek.


Forrás: 444.hu

Olyan okból szakadt rá a plafon a kórházi betegágyra, amire senki sem számíthatott: télen fagyott. – 444.hu

Megkérdeztem, a Bajcsyt, hogy mi okozta  a balesetet, hogy miként nem észlelték előre a problémát, fordult-e már elő hasonló náluk és hogy milyen korú a kérdéses épületszárny.

A kórház most írta meg nekünk a választ az összes feltett kérdésre, íme:

Az Ön által leírt esemény – a plafon leszakadása a Bajcsy Kórház Orr-Fül-Gégészet osztályán – előre nem látható műszaki ok miatt történt, ami még nem fordult elő. A levezető csatornában megfagyott a csapadék, és az így keletkezett jégdugó akadályozta a megolvadt hó elfolyását a tetőről.

 A tető bádogozás erősítésének folyamatát elindítottuk, a hibát minél előbb elhárítjuk. A kórháznak ez a szárnya 1932-ben épült, karbantartása természetesen folyamatos. A kórterem, ahol ezt történt, frissen felújított.
 A sajnálatos esemény szerencsére személyes sérüléssel nem járt.

hirpatak.hu