Néhány héttel azután, hogy Emmanuel Macron bejutott az Élysée palotába, egyik híve, jelenleg a parlament külügyi bizottságának elnöke, így foglalta össze az eljövendő gazdasági és szociális politikát: „Az ország problémái a nagy jövedelműek számára kedvező megoldásokat igényelnek[1]„.
Újra és újra felvetik, hogy úgy kellene kiképezni a farkast, hogy juhászkutyaként viselkedjen. A rendszeres kudarcok ellenére az elképzelést új, hatékonyabb módszerek bevetésével élesztik fel újra és újra… Így született meg „a vállalati küldetés” ötlete, állítólag azért, hogy lecsillapítsák a munkahelyi ellentéteket, és egyesítsék a részvényeseket, a vezetőket és az alkalmazottakat a társadalmi béke égisze alatt.
Három nappal azelőtt, hogy Donald Trump belépett a Fehér Házba, a kínai elnök, Hszi Csin-ping Davosban, a világgazdasági fórumon az Egyesült Államokat a protekcionizmus veszélyére figyelmeztette. Ma viszont a Joseph Biden által bevezetett gazdaságélénkítő politika miatt aggódnak a kínai vezetők, akik a jelenlegi gazdasági rendet veszélyeztető „rendszerszintű kockázatot” látnak benne.
Norman Angell író a XX. század elején fejtette ki a háború irracionális természetével kapcsolatos álláspontját. Úgy tartotta, hogy az öreg kontinens országai között kiépült jelentős gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok megakadályozzák majd a háborúkat.
Ez a harmadik vagy a negyedig tömegeket megmozgató tiltakozási hullám a neoliberális berendezkedés és kormányok ellen? Bejrúttól Santiagóig és ne feledkezzünk meg Párizsról sem, a politikai hatalom úgy tűnik nem képes helyreállítani a rendet. Még az erőszak bevetésével se.
A 2000-es évek elején Vlagyimir Putyin a korrupció elleni harcot vetette be annak érdekében, hogy az átmenet éveiben megszerzett hatalmat visszavegye a Jelcin-korszak oligarcháitól. Akkor az elnök körein volt a sor, hogy meggazdagodjanak. Tizenöt évvel később a hűtlen kezelés és a közpénzek elsikkasztása még mindig integráns részét képezi az orosz kapitalizmusnak.
