A Magyar Honvédség aránylag sok magas rendfokozatú katonatiszt jutott aránylag kevés alacsonyabb rendfokozatú katonára, ezért fejnehézzé vált a szervezet, ami miatt számos katonai vezetőt le kellett szerelni.
A technológiai transzferben, pontosabban az embargós termékek behozatalában az egyik legfontosabb vállalat az Elektromodul volt. A nyolcvanas évek közepéig alig hívta fel magára a nyugati hatóságok figyelmét, sokáig el lehetett rejteni szerepét az amerikai ellenőrök vizslató tekintete elől. A cég teljes neve Magyar Elektrotechnikai Alkatrészkereskedelmi Vállalat, röviden: EMO.
A legtöbb ember szereti a sikert és utálja a kudarcot. Nagyon kevesen veszik észre, hogy a siker csak egymást követő kudarcok és kudarcok után következik be. A siker csak akkor jön el, ha az emberek rájönnek a hibáikra és megtanulják a leckéket. Ebben a posztban összeszedtünk nektek mindent, amit tudnotok kell a kudarcról.
2021. február 20-val új főigazgatót neveztek ki a budapesti Szent Margit Kórházba – jelentette be az intézmény a Facebookon. A posztot eddig ellátó Szentes Tamás helyére Nagy Mihály érkezett. Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti képviselője azt állítja, hogy a főigazgatót kirúgták.
Ötödik alkalommal hirdette meg fiatal vezetőknek szóló pályázatát a Coaching Team Kft.; a felhívást október 17-én tették közzé a HR Festen. Az Év Fiatal Vezetője díjjal azokat kívánják elismerni, akik 40 éves korukig kimagasló eredményeket értek el vezetőként. A pályázat az úgynevezett leader szerep tudatos megélését, a vezetői képességek folyamatos fejlődésének igényét helyezi fókuszba. Újdonság, hogy idén a nevezések előtt ajánlásokat is fogadnak.
A kétezres évek közepén, amikor már a rendőrség látókörébe került a Gyárfás-Portik-kapcsolat, felsőbb utasításra meg kellett szüntetni a nyomozást a Fenyő-ügyben – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Kovács Lajos, az NNI Döglött Ügyek Osztályának volt vezetője, a Fenyő-ügy egykori főnyomozója.
Kitartóan eredménytelennek bizonyultak az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ) és az autógyár közt szeptember óta folytatott bértárgyalások, így a múlt heti, kétórás figyelmeztető sztrájk után, csütörtök hajnalban egyhetes munkabeszüntetés kezdődött.
Magyarország miniszterelnökét 2018 gyengülőfélben lévő erős kezű vezetői közé sorolta a Bloomberg publicistája, amin talán szépít valamit, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő is ebbe a csoportba került és a világ többi vezetője is elégtelent kapott a képzeletbeli vizsgán. - írja a napi.hu.
A jövő döntéshozóinak és tehetségeinek kinevelése jelenti a legnagyobb kihívást a 25 ezer vezető megkérdezésével készült Global Leadership Forecast 2018 jelentés szerint. A válaszadók számára a jó vezetők megtalálása és megtartása még a recessziónál is komolyabb nehézségeket okoz. Az utánpótlás kinevelését támogatva METU Xpert néven újítja meg vezetőknek szóló képzését Magyarország legnagyobb magánkézben lévő felsőoktatási intézménye, a Budapesti Metropolitan Egyetem.
Az EU sorsát formáló választások éve lesz 2018 - vélik a brit Express szerkesztői, akik hat fontos szavazást sorolnak fel. Az elsőt január második hetében tartják Csehországban, az áprilisi magyar voksolás a negyedik a menetrendben. - írja a Napi.hu
A magyarok nagy többsége úgy gondolja, hogy jönnie kellene egy olyan vezetőnek, aki visszaszerezné az országukat a gazdagoktól és a hatalmasoktól, akik a saját érdekeiknek megfelelően alakították át a gazdasági-politikai viszonyokat - írja a Napi.hu.
Lehet olyan hangokat hallani, hogy Európa új vezetője Orbán Viktor – mondta az M1 csatornán csütörtök este a Századvég Alapítvány vezető elemzője, Lánczi Tamás, aki egyébként a Schmidt Mária által nemrég megvásárolt Figyelő újonnan felálló szerkesztőbizottságának tagja lesz.