h i r d e t é s

Ellenzéki posztot lájkolt egy szekszárdi diák, távoznia kellett az iskolából

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Ellenzéki posztot lájkolt egy szekszárdi diák, távoznia kellett az iskolából

2019. szeptember 11. - 19:06

A fiú ráadásul a diákönkormányzat elnöke volt.

Garay János Gimnázium - Forrás: szallasok.hu

A szekszárdi Garay János Gimnázium egyik oktatója még múlt hét pénteken figyelmeztette a diákokat, hogy ne lájkoljanak semmilyen bejegyzést a Facebookon, amelyben a gimnáziumról van szó. Az oktató akkor ki is emelte az egyik diák nevét, aki erre válaszul "imádom" gombra is rányomott, írja a Magyar Hang. A fiú a diákönkormányzat elnöke, és az MSZP azon posztját kedvelte, amely arról szólt, hogyan hagyják ott a tanárok az intézményt.

Később az egyik tanár még telefonon is felhívta a diákot, hogy mit képzel magáról, és arra kérte, hívja fel az igazgatónőt, és kérjen bocsánatot. Az iskola vezetője később behívatta és szintén jelezte neki, hogy nem nyilváníthat tetszést a közösségi oldalon. A fiú jelezte, hogy lemond a diákönkormányzatban betöltött elnöki tisztségéről, amit viszont az igazgató nem engedett, arra kérte, október 13-ig, azaz az önkormányzatit választásokig jegeljék az ügyet. A diák ezen annyira kiborult, hogy kiiratkozott az iskolából.

A Magyar Hang emlékeztetett, korábban a Szekszárdon összeállt ellenzék polgármesterjelöltjének, Bomba Gábornak a fiát is ki kellett íratni az iskolájából. A fiút az igazgatónő azzal vádolta meg, hogy ő készítette azt a két videót, amelyekben a Hitlerről szóló Bukás című film egyik jelenete alatt az iskolát gúnyoló feliratok voltak. A fiút végül kivették az iskolából, a család állítása szerint azért, mert az igazgatónő lényegében megzsarolta őket. (hvg.hu)