h i r d e t é s

Ez itt a Karmelita

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Ez itt a Karmelita

2020. március 22. - 07:06

 

Jó napot kívánok. Ez itt a Karmelita – kezdte bejelentéseit a fb-on a miniszterelnök. Illetve csak kezdte volna, ha lett volna hang is. Ám jelképes értelemben sem könnyű hangot találni, együttműködésre kérni egy országot, ahol a vezetőket a kérésről, az embereket az együttműködésről igyekeztek módszeresen leszoktatni. Éppen a Karmelitából.

"Ez itt a Karmelita" - Forrás: Orbán Viktor Facebook oldala

De amit Orbán ezúttal mondott, szükséges volt. Az fájt, ami hiányzott. 

Aznap elhangzott egy másik beszéd is. Angela Merkelé, a német televízióban. Ott ugyanis nézik, mert hitelesnek tartják a köztévét, nem kellett a facebookra költözni. Hang tehát volt. Méghozzá emberi. A kancellár természetesnek tartotta, hogy egy közösségi intézményben szól. Fel sem vetődött, hogy saját fórumát használja, ezzel akarva-akaratlanul „magánosítsa”, saját egyszemélyes kompetenciájába utalja a közügyet.

Nem szeretném sem túlmagyarázni a különbséget, sem Merkelt idealizálni. De azt nem lehetett nem észrevenni, hogy azzal kezdte: a kormány megszakítás nélkül konzultál az illetékes egészségtudományi intézménnyel, a Robert Koch Intézettel. Mi viszont nem vagyunk labancok, következésképpen az Orvoskamarát már sikerült legyurcsányistázni. Onnan is látszik, hogy az orvosok hülyeségeket beszélnek, hogy Orbán még most pénteken is azt mondta: nem igaz, hogy nincs elegendő maszk, majd mindenki kap, amikor szükség lesz rá. Ja. Akkor nyilván még nincs szükség rá. Vagy rossz helyen keressük: a patikákban mindenesetre egy darab sincs. Talán a TÜZÉP-nél vagy a cipőboltban kellett volna. 

A német kancellár az egészségügyi dolgozótól az élelmiszerláncok pénztárosáig és árufeltöltőjéig mindenkinek köszönetet mondott, akinek a munkahelyén kell helytállnia. Ez nálunk lassabban megy. Az „Ez itt a Karmelita”-bejelentkezésnél még nem sikerült, péntek reggelre legalább az orvosoknak elhangzott egy köszönet, és Gulyás miniszter végre a Kamara vezetésével is találkozott, bár csak „informálisan”. Úgy látszik, valahogy kimosakodtak a gyurcsányizmusból, azt mondják, fertőtlenítő híján a szappan is elég. De senki sem kért elnézést sem a fizetés nélküli szabadság fenyegetésével zsarolt pedagógusoktól, sem a Kovács államtitkár által letorkolt, dolgukat végző újságíróktól. Sőt, a kormányközeli média folytatja gyalázásukat. „Ezekkel a gusztustalan szardarabokkal másképp nem érdemes beszélni”, „csicskagyár ellenzéki újságírók” – tör ki a kollegialitás a Hír Tv-ből. 

Van egy szó, amit Merkel sűrűn használ (éppen, mert érzi a helyzet ellentmondásosságát), a Karmelitában viszont máskor sem igen emlegetik. Ez a szó a demokrácia. „Demokráciában élünk, nem kényszer alatt, a megosztott tudás és együttműködés környezetében.” „A nyitott demokráciához hozzátartozik, hogy a politikai döntéseket áttekinthetővé kell tenni, meg kell magyarázni, és meg kell indokolni.” Hm… Ez a „nyitott demokrácia” nagyon Sorosra hajaz, nem? (Időszerű volt, hogy a beszéd másnapján a kormányközeli tévé portréműsora jól leleplezze a kancellárt: lelkész apja „baloldali érzületű”, maga – mint, gondolom, mindenki – tagja volt a keletnémet KISZ-nek, többször járt a Szovjetunióban, és „hátba szúrta mentorát”: Kohlt.)

Csak lassan hát azzal a „megosztott tudással”! Nem feltételezek rossz szándékot, de nehéz volna egy csapásra változtatni azon a beidegződésen, hogy információt nem könnyen kötnek másnak az orrára. Ezért Európában szinte csak nálunk nem lehetett tudni a megbetegedések települési megoszlását, mint ahogy azt sem, milyen feladataik és jogaik lesznek az utcára vezényelt katonáknak. 

Merkel „közös, szolidáris cselekvésről” beszél: „nem hagyjuk egymást egyedül a bajban”. Nálunk a hivatalos látókörből eddig mintha kimaradt volna a kispénzű, hónapról hónapra élő ember. Sokáig egyetlen szó sem hangzott el arról, mi legyen a gyerekével otthon maradó szülővel. Fizetés nélküli szabadságon még egészségbiztosítása is elvész, ha csak nem maga fizeti be. És miből tartalékoljon a kisnyugdíjas, akinek járandósága a békebeli inflációt sem fedezte, nemhogy a most megugró árakat? Nincs rendkívüli családi pótlék- és nyugdíjemelés, kötelezően járó táppénz az egészséges gyerek mellett maradóknak. Noha a hivatalos jóslás szerint akár többszázezer munkanélküli lesz, az új szabályok cinikus módon úgy „szabadítják fel” munkaadó és alkalmazottja megegyezését, hogy az állását féltő munkavállalót teljesen kiszolgáltatottá teszik. Nyilván mindenbe belemegy, minden ú.n. „megállapodást” aláír, csak maradhasson. Miközben már nemcsak puha szívű szociális szakemberek, hanem közgazdászok is sürgetik a válság idejére valamiféle „alapjövedelem” biztosítását.

Az átlagember szolidáris. Bevásárolnak az idős szomszédnak, egyetemista és színész csoportok alakulnak a digitális oktatás segítésére, az „Etesd a dokit” akcióban élelmet visznek a kórházak portájára a hosszúnapozó egészségügyieknek. De a tíz kormányzati akciócsoport között nem sikerült egyetlen szociális csoportot sem alakítani, szakszervezetek, nyugdíjas szervezetek, szakemberek bevonásával.

Az ott a Karmelita? Igen, tudom, hogy most enélkül is sok munkájuk van. Csakhogy miniszterelnök úr, ez meg itt az ország.

Lendvai Ildikó / nepszava.hu


 

h i r d e t é s