Valóban az összeomlás határán volt tavaly augusztusban a Honvédkórház sürgősségi centruma – ismeri el keddi, kollégáinak írt levélben Burány Béla, a részleg eddigi, hamarosan távozó megbízott vezetője, aki a lemondott Zacher Gábor utóda lett a részlegen.
Kilencvenhat éves korában elhunyt Baránszki Tibor, aki a második világháború idején Magyarországon ezrek életét mentette meg - közölte szerdán az MTI-vel az elhunyt fia, Forgács Péter szemészprofesszor.
Legalább 13-an vesztették életüket szerdán a venezuelai zavargásokban, jelentette egy helyi, társadalmi konfliktusok elemzésével foglalkozó civil szervezet a Twitteren. Mint írták, ők csak azokat a halottakat összesítik, akiket már azonosítani is sikerült. Tájékoztatásuk szerint csak Caracasban hárman vesztették életüket. - írja a 444
Öt pontban rögzítette követeléseit a Pedagógusok Szakszervezete. A javaslataikra a napokban érkezhet válasz a kormánytól - mondta el Szabó Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az ATV Start című műsorában.
Az európai embert az elmúlt száz évben először megfosztották vallási identitásától, és most készülnek elvenni nemzeti és nemi identitását is - mondta Bayer Zsolt publicista Az Európai esték a XV. kerületben című előadássorozat keretében tartott előadásában szerda este Budapesten.
Az építőiparra hatalmas felelősség hárul a fenntarthatóság terén, amelynek két oka van: egyrészt jelenleg ez az egyik legnagyobb ökológiai lábnyommal rendelkező iparág, másrészt az építőipari vállalatok felelőssége nem ér véget az építkezés befejeztével, hiszen a világ széndioxid-kibocsátásának 40 százalékáért a már meglévő épületek felelősek.
2019. január 23-án délelőtt, hagyományosnak számító időpontban és helyszínen, a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem első geográfus-rektoráról, a pécsi földrajzi műhely alapítójáról elnevezett előadóteremben került sor a 2018. évi Prinz Gyula emlékdíjak átadására.